Máris nekilátott az európai parlamenti választásokat megelőző tárgyalásoknak az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP).
2014. január 21., 19:322014. január 21., 19:32
2014. január 21., 19:322014. január 21., 19:32
A két alakulat vezetősége kedden az RMDSZ kolozsvári elnöki hivatalában egyeztetett a témában, miután Biró Zsolt MPP-elnök egy héttel ezelőtt azt szorgalmazta, hogy az RMDSZ lépjen koalícióra a polgári alakulattal az európai megmérettetésre, a közös listán pedig a harmadik helyet engedje át az MPP-nek.
Az RMDSZ közleménye szerint a keddi találkozón az EP-választások témáján túlmenően a két politikai alakulat közötti lehetséges együttműködésről tárgyaltak a felek. Abban állapodtak meg, hogy az együttműködésnek túl kell mutatnia az EP-választásokon, és figyelembe kell venni a romániai magyar emberek legfontosabb célkitűzéseit: a szülőföldön való megmaradást, a kisebbségi jogok bővítését, valamint a közösségi autonómiaformákat.
„Figyelembe véve a 2012-es választások eredményeit, 2014-ben az RMDSZ-lista indítását tartjuk célravezetőnek. A szövetség nem kívánja feladni 25 éves arculatát, nevét, jelképét, hiszen azt a magyar emberek sorozatosan megerősítették. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy közös dolgainkról egyeztessünk, működjön a folyamatos párbeszéd az RMDSZ és az MPP között” – idézte a szövetség hírlevele Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt.
A közlemény szerint a felek abban is megállapodtak, hogy az RMDSZ és az MPP között újabb találkozóra kerül sor február első felében. Különben az erdélyi magyar pártok koalícióját a múlt héten az Erdélyi Magyar Néppárt újfent kezdeményezte, a lista élére pedig Tőkés Lászlót javasolta.
Kelemen Hunor azonban leszögezte: az RMDSZ nem köt választási koalíciót egyetlen párttal sem, az alakulat EP-jelöltlistája a szövetség neve és a tulipán jele alatt fut majd.
Az RMDSZ elnöke közölte, álláspontja ellenére hajlandó egyeztetni a kérdésről az MPP-vel, az EMNP-vel azonban nem, mert a 2012-es parlamenti választásokon elindult a szövetséggel szemben.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!