„Puzzle-darabokból kellett színházat álmodni” – vallja Vecsei H. Miklós, aki rendezőként vitte színpadra a Bagossy Brothers Company Csillag az égen című produkcióját. A nagyszabású előadást június 14-én mutatták be a csíksomlyói nyeregben, több tízezer néző előtt. A zenekar tagjai mellett a Bartók Táncegyüttes táncosai, valamint Berecz István koreográfus is közreműködtek.
Motorkerékpárok hangja töltötte be Csíkszereda főterét szombat délután.
A felújításról, a kastély múltjáról és jövőjéről, a Teleki család örökségéről gróf Teleki Kálmánnal beszélgettünk.
Felejtsd el mindazt, amit eddig a babételekről gondoltál.
A kaláka megtartja, élteti és erősíti a közösségeket – vallják a X. Kaszáló Kaláka résztvevői.
A csíkszeredai szakember a jövőbeli terveiről, a futball iránti szenvedélyéről és a grundfoci eltűnéséről is beszélt.
A mű egyszerre idézi meg Márton Áron emberi tartását, hitét és közösségformáló erejét.
Közös ének, tánc és gyerekzsivaj töltötte meg szombaton a csíksomlyói nyerget.
Népviseletbe öltözött csíkszékiek és helyiek töltötték meg szombat reggel a csíkszeredai Szabadság teret: elkezdődött az Ezer Székely Leány Napja.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Miközben egyre több ember beszél nyíltan a mentális egészség fontosságáról, a párkapcsolati problémák kezelésével kapcsolatban még mindig sok a bizonytalanság.