Csíkbánkfalvától 7 kilométerre, a tengerszint felett 1299 méteren található Óriás-tető, ahová csak gyalog, szekérrel, traktorral vagy terepjáróval lehet feljutni. Ott áll a csúcson, végigtekint a völgyön, rálát egyenesen Csíksomlyóra az az emlékkereszt, amely az 1944. augusztus utolsó napjaiban vívott harcokban elesett hősökre emlékeztet.
Vastag kőfalak, lőrések és gyilokjáró veszik körül Csíkkarcfalva község templomát, amely nemcsak az imádságra, hanem a védekezésre is készült.
Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
A hagyomány szerint a hangos, medvebőrös rituálé a rossz erők elűzését és a természet megújulását jelképezi.
Erdély szívében, a Torockói-hegység peremén húzódik egy sziklakanyon, amelyet a természet évmilliók alatt faragott a saját arcára.
A krumplipüré az a köret, amit sokféleképpen el lehet készíteni.
A karácsonyra készülődés jegyében a Keskeny út című egyházi videós összeállításunkban három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Mitől lesz egy régió gasztrorégió, és mi kell ehhez, azon kívül, hogy vannak ételeink?
Sepsiszentgyörgyön az ünnepvárás része a regölés is, amelyet harminc éve elevenített fel a Guzsalyas Alapítvány.
Az év utolsó adásában visszatekintünk a Helyzetbe hozunk! eddigi útjára, megvitatjuk a szurkolói pletykák szerepét, elemezzük az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK helyzetét, majd sportos kívánságlistát írunk 2026-ra.