Hidegségben, a Fatányéros és Csángó panzióknál immár tizenkilencedik alkalommal szervezték meg a hétvégén a Csángó Túrós Puliszka Fesztivált. Videónkban a vasárnapi események egy-egy pillanatát idézzük fel.
Pörgő szoknyák, dobbantó lábak, fantasztikus muzsika, lenyűgöző táncmozdulatok és mesterségbemutatók várták Csíkszentdomokoson az első Folkmaraton résztvevőit augusztus végén. A rendezvény egy olyan vállalás, amely a táncon túl felmenőink máig élő mesterségei előtt is tiszteleg.
Anyamedve és három bocsa látogattak vasárnap éjszaka a marosvásárhelyi állatkertbe, de csak a gazdasági udvar szemeteskukáit próbálták feltörni. Térfigyelő kamera rögzítette az esetet, a felvételt rendelkezésünkre is bocsájtották az állatkerttől.
Évről évre igyekeznek úgy megszervezni a székelyudvarhelyi Siculus zenei fesztivált és tehetségkutatót, hogy minden látogató megtalálja a saját ízlésének való programot. Idén hét zenekar mérettette meg magát, a fődíjat a DayByDay nyerte. Tornai Szilárd, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) elnöke szerint az örömzenélés és a magyar nyelven való éneklés volt a legfontosabb.
Keserű nosztalgiával, a háború kegyetlenségének emlékfoszlányaival köszöntötte augusztus 26-a az Úzvölgyébe érkező magyar megemlékezőket. Közemberek, egyházi méltóságok, emlékőrző alakulatok képviselői, de a völgyben harcoló, idén százéves Bartha Mihály is tiszteletét tette a jeles eseményen hétfőn. A megemlékezés idén a Csuklyánka-tető aljában kezdődött, itt áldották meg a miskolci tizedik honvéd gyalogezred emlékkeresztjét, amelyet a hódmezővásárhelyi Nagy-György János adományozott.
Egy év elteltével, augusztus 20-án délben újra méltóságteljes ünnep helyszíneként szolgálhatott a perkői kápolna. A harangok pontban délben kondultak meg, búcsúra szólítva a felső-háromszéki katolikusokat, akik előzőleg a kézdiszentléleki faluközpontban gyülekeztek Szent István szobra körül. Ezután több száz fős tömeggé alakulva, a plébánossal, lovas zarándokokkal és zászlókkal együtt vonultak fel a szent hegyre, útközben elvégezve a keresztúti ájtatosságot.
A kézi aratás hogyanját elevenítették fel a hétvégén a Korond községhez tartozó Fenyőkúton. A jó hangulatú rendezvény részeként az idősek mutatták meg a fiatalabb generációnak, hogy miként zajlott az aratás 50-60 évvel ezelőtt. Videón mutatjuk.
A hagyományos kézi aratás és cséplés, illetve a helyi önkéntes tűzoltók látványos bemutatója közötti órákban autós ügyességi verseny és lovaskaszkadőr-bemutató is helyet kapott Csíkszentkirály három napos faluünnepének szombati programjában.
Csíkbánkfalvától 7 kilométerre, a tengerszint felett 1299 méteren található Óriás-tető, ahová csak gyalog, szekérrel, traktorral vagy terepjáróval lehet feljutni. Ott áll a csúcson, végigtekint a völgyön, rálát egyenesen Csíksomlyóra az az emlékkereszt, amely az 1944. augusztus utolsó napjaiban vívott harcokban elesett hősökre emlékeztet.
Közel kilencven régi járgány, köztük 61 Trabant vonult fel augusztus 10-én Kovászna város központjában: két- és négyüteműek, eredeti állapotban megőrzöttek és „csodaautókká” átvarázsoltak. Ezek a sokszor kipellengérezett, de ugyanúgy dicsőített autók számos ember szívét rabul ejtették.
Uzonka a betegek gyógytelepe, a zajos világból menekülők csendes pihenőhelye volt, mostanra azonban a fürdő erejét vesztett, leromlott külcsínnel fogadja azt a kevés látogatót, akik hűen kitartanak mellette.
Több mint ötszázan gyűltek össze szombaton a bözödújfalusi víztározó partján tartott templomszentelő ünnepségen. A vízből kimagasló Összetartozás templomának kőfalán hat felekezet „nyelvén” olvasható az egyházi köszöntés: Dicsőség Jézus Krisztusnak, Shalom Alechem, Isten áldja, Békesség Istentől, Doamne ajută, Dicsértessék az úr Jézus Krisztus. Mindez arra emlékeztet, hogy valamikor hat, egymással békességben élő felekezet otthona volt ez a völgy.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Bő egy hete kezdődött, néhány napja véget ért, de még mindig élénkek a résztvevőkben a tusványosi élmények. Szűk két percben idézzük fel a legemlékezetesebb pillanatokat.