Parajdon „a baj nagy, a katasztrófa idecsapott”
Megnyitás

Parajdon „a baj nagy, a katasztrófa idecsapott”

„Valójában nem is tudjuk, hogy mennyire súlyos a helyzet a parajdi sóbányánál, ezt maximum csak sejthetjük, konkrétumokról nem lehet egyelőre beszélni. Az viszont biztos, hogy évtizedek óta nem látott katasztrófával küszködünk” – emeli ki videónkban Bokor Sándor, Parajd község korábbi polgármestere, aki középiskolai végzettségét követően Petrozsényben tanult tovább a bányászati technikumban, majd több mint három évtizeden át dolgozott vezető beosztásban a sóbányában.

Áradnak a patakok, folyók Székelyföldön
Megnyitás

Áradnak a patakok, folyók Székelyföldön

Sok helyen kiléptek a medrükből a folyók, patakok Hargita és Kovászna megyében kedden, utakat, mezőket árasztva el. A veszély nem múlt el, az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenegy megye folyóira harmadfokú (vörös jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön 14 óráig.

Megnyílt a föld Parajdon: így folyik be a víz a bányába
Megnyitás

Megnyílt a föld Parajdon: így folyik be a víz a bányába

Drónfelvételt is készítettünk kedden a parajdi Sószorosnál, ahol a megáradt Korond-patak vize gyakorlatilag eltűnik a felszínről.

Megnyílt a föld Parajdon: így folyik be a víz a sóbányába
Megnyitás

Megnyílt a föld Parajdon: így folyik be a víz a sóbányába

Többek között drónfelvételt is készítettünk kedden a parajdi Sószorosnál, ahol a megáradt Korond-patak vize gyakorlatilag eltűnik a felszínről. Megdöbbentő az a látvány a parajdi Sószorosnál, a parajdi sóbánya fölött.

Ázsiai darált húsos ragu | Repeta
Megnyitás

Ázsiai darált húsos ragu | Repeta

Az ázsiai darált húsos ragu egy gyorsan elkészíthető, zöldségekben is gazdag étel, ami főtt rizzsel válik teljessé fogássá. Az ázsiai konyha szerelmeseinek ízleni fog.

Mozgás, önkifejezés, közösség – a tánc fejlesztő ereje kicsiknek és nagyoknak
Megnyitás

Mozgás, önkifejezés, közösség – a tánc fejlesztő ereje kicsiknek és nagyoknak

A tánc több egyszerű mozgásformánál: komplex „fejlesztőeszköz” is, amely hozzájárul a fizikai koordináció, az önkifejezés és a közösségi készségek fejlődéséhez. Kolumbán Csaba (Kolly) táncoktatóval arról beszélgettünk, hogy ő hogyan segíti a különböző korosztályokat a mozgás öröme által.

Illyés Gergely: a magyar közösség az országos közvélemény előtt pozitív helyzetben találta magát
Megnyitás

Illyés Gergely: a magyar közösség az országos közvélemény előtt pozitív helyzetben találta magát

Két hét alatt nagyot változott a politikai helyzet Romániában, az esélytelennek tartott jelölt végül legyőzte ellenfelét. A végeredményhez hozzájárultak a romániai magyarok is. Illyés Gergely politikai elemzőt kérdeztük arról, mi várható Bukarestben, mit jelent ez a romániai magyar közösségnek, és valóban elkezdődhet-e egy új politikai korszak.

Tormás-tárkonyos görög csorba | Falaton túl
Megnyitás

Tormás-tárkonyos görög csorba | Falaton túl

A görög csorba a savanykás, selymes levesek egyik legfinomabb képviselője, amely a balkáni és kelet-európai konyha találkozásánál született meg.

Tíz zenekar, tíz történet, egy közös szenvedély | Próbaterem
Megnyitás

Tíz zenekar, tíz történet, egy közös szenvedély | Próbaterem

Van valami különleges abban, amikor egy zenekar a saját kis világában játszik – ott, ahol a dalok születnek, vagy a tagok éppen a következő koncertek előtt gyakorolnak. Kézdivásárhelytől Temesvárig tíz romániai magyar együttes próbatermébe látogattunk el a Médiatáron 2024 őszén indult új zenés sorozatunkban, és elhoztuk nektek azt, amit kevesen láthatnak: érdekes, komoly, illetve gyakran poénos, elviccelt interjúk mellett élő zenét, igazi hangulatot, nyers energiát.

Házi bagel | Repeta
Megnyitás

Házi bagel | Repeta

A bagel finom, puha péksütemény, ami kiváló tízóraira, és remek szendvicsalap. Az elkészítése trükkös, de egyáltalán nem bonyolult.

Pöttyös túrógombóc zabból | Repeta
Megnyitás

Pöttyös túrógombóc zabból | Repeta

A túrógombóc már önmagában világbajnok finomság, de én ezen is csavartam egyet. Ha igazán habkönnyűt szeretnénk, a grízt cseréljük le zabra, és bolondítsuk mákkal. Gyorsabban készíthető és finom változat.

Aki nemcsak a láb esztétikájával, hanem a végtag egészségével is foglalkozik | Mesterségem címere
Megnyitás

Aki nemcsak a láb esztétikájával, hanem a végtag egészségével is foglalkozik | Mesterségem címere

A gyógypedikűrös és a pedikűrös között ugyan nincs sok különbség, de a szakmában fölöttük van podiáter vagy a lábgyógyász, aki egy képzett szakember, és nem csak a láb esztétikájával foglalkozik, hanem a láb egészségével is.

Amikor az ember és természet együtt alkot
Megnyitás

Amikor az ember és természet együtt alkot

Egy kert nem csupán növények gyűjteménye lehet, hanem egy élő műalkotás, amelyet az ember és a természet közösen formál. A növények, a víz, a kő, a fény és az árnyék harmóniája olyan esztétikai élményt teremt, amely folyamatosan változik az évszakokkal és a növekedéssel. Máté Kálmán kertész szerint a kert egyszerre tudomány és művészet: tervezés, érzék és szakértelem ötvözete.

Így lesz tökéletes a steak és a BBQ
Megnyitás

Így lesz tökéletes a steak és a BBQ

Mitől lesz jó egy steak vagy egy BBQ-hús, és melyek azok a praktikák, amelyeket ti is felhasználhattok otthon a konyhában? Tippek, tanácsok szakértőktől.