Cserbenhagyásos gázolás áldozata lett egy férfi Torján csütörtök este. A tragédiában érintett autót és az elkövetőt rövid időn belül azonosították a rendőrök. Mint kiderült, az áldozatot cserben hagyó sofőr ittasan vezette a járművet.
Közel három kilométeren át menekült autóval, majd gyalogosan egy homoródszentmártoni fiatal a rendőrök elől csütörtök este Felcsíkon.
Ha péntek akkor #fridaysession – ezen a héten a budapesti Anna Mur zenekar mutatkozik be Hol volt, hol nem volt... című legújabb dalukkal, mely az első track a hamarosan megjelenő kislemezükről.
Legalább két, a fogyasztóvédelemnél tett panasz esetén van eszköz elindítani a szerződésbontási folyamatot a tej-kifli programban – hívja fel a figyelmet a Hargita megyei önkormányzat, reagálva a gyerekeknek szállított rossz minőségű péktermékek ellen elindított gyergyói aláírásgyűjtő akcióra.
Sűrű füst árasztotta el a csíkszeredai piaccsarnok emeletének nyugati – ruházati termékeket, lábbeliket, elektronikai cikkeket, edényeket és játékokat kínáló kereskedéseknek helyet adó – oldalát csütörtök délután.
Pluszra fordultak Székelyudvarhelyen napközben a hőmérsékleti értékek, így olvadni kezdett az elmúlt napokban lehullott nagy mennyiségű hó. A gyalogosoknak igazi kihívás ebben a latyakban közlekedni, erre viszont számítani lehetett, hiszen ami lehull, az egyszer el is olvad. Íme, a tél latyakos oldala.
Kovászna megyében, Erdővidéken és Bodza-vidékén a déli órákig a látótávolság 200, néhol 50 méter alatt marad. Hasonló helyzet Kolozs, Szilágy és Beszterce-Naszód megyékben is előállhat.
Április végéig kell lebontani a közterületre épített garázsokat Csíkszeredában. Polgármesteri rendeletek kötelezik erre az érintetteket, a döntést egy tavaly meghozott önkormányzati határozat is alátámasztja.
Népszerűnek bizonyult a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) standja Budapesten a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, ahol évről évre nagyobb az érdeklődés az egyetem képzései iránt.
Lezárták a 13B jelzésű országút Parajd és Borzont közötti szakaszát.
Huszonhétmillió euró összértékben terveznek megvalósítani fejlesztéseket Csíkmadarason. A különböző szakaszban lévő több mint 20 beruházáshoz európai uniós és kormányzati forrásokat használna fel az önkormányzat.
Hideg, ingadozó hőmérséklet és kevés csapadék várható január 14–27. között – tájékoztat az Agerpres hírügynökség az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfői előrejelzésére hivatkozva.
Sárga riasztás érvényes havazás és hóviharok miatt tizenkét északi, központi és nyugati megyére. Az ország többi részén is havazás, havas eső és erős szél jellemzi az időjárást.
Szinte lehetetlen hamisítani az új román útlevelet – írja az Agerpres hírügynökség Mirel Toancă, az országos útlevél-igazgatóság vezetőjének hétvégi közlésére hivatkozva.
Parázs miatt gyulladt ki egy gazdasági melléképület szombat délután Csíkszentimrén. Az alszegi falurészen pusztító, távolról is látható tűzben tizenötezer lejes kár keletkezett.
Harminc napra bevonhatják annak a gépkocsivezetőnek a gépjárművezetői engedélyét, aki vezetés közben mobiltelefont, vagy bármilyen más, szöveg, fotó-, vagy videóanyag rögzítésére alkalmas eszközt tart a kezében.
Harminchat új kanyarós megbetegedést jelentettek országszerte január 4. és 11. között.
Az ágakra nehezedő hó súlyától a 13A jelzésű országútra dőlt egy fa szombat reggel a hargitafürdői eltérő közelében. Az érintett szakaszon közlekedő autósok összefogásával rövid idő alatt felszabadították az utat.