Bővülne a Vox Humana Kamarakórus

Az újonnan indult koncertévad és a tervezett fellépések minőség növelésének érdekében, tagfelvételt hirdet a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus.

Kihívás és tanítás a Tamási Áron Színház által bemutatandó Iráni konferencia

Az idei sepsiszentgyörgyi színházi évad első bemutatója, az Ivan Viripajev által írt és Bocsárdi László által rendezett Iráni konferencia több okból is rendhagyó lesz, tudtuk meg Pál-Ferenczi Gyöngyi színházmenedzsertől: mert a Tamási Áron Színházban lesz a magyar nyelvű ősbemutató, mert kettős szereposztásban játssza a társulat, harmadszor pedig mert ez egy rendkívül fajsúlyos, filozófiai mondanivalójú darab. A színház vezetősége a tegnapi összpróba után sajtótájékoztatón harangozta be az előadást.

Kihívás és tanítás a Tamási Áron Színház által bemutatandó Iráni konferencia
2023. szeptember 24., vasárnap

Gábor Áron szülőfalujában megelégelték az állam totojázását

A háromszéki Bereck vezetősége öt évvel ezelőtt igényelt új iskolabuszt az oktatásügyi minisztériumtól. Idén megelégelték a várakozást, és saját büdzséből vásároltak egy vadonatúj, tanulók szállításra is alkalmas, 22 férőhelyes járművet. Amikor a közbeszerzési folyamat lezárultával az megérkezett a községbe, Bukarestből is telefonáltak, hogy jóváhagyták a kérésüket.

Gábor Áron szülőfalujában megelégelték az állam totojázását
2023. szeptember 23., szombat

Az utolsó percben dőlt el a háromszéki fociderbi sorsa

Szombaton a labdarúgó III. Liga 5. csoportjának 5. fordulójában rendezett mérkőzésen a Sepsi OSK farmcsapata a Kézdivásárhelyi SE pályájáról hozta el a három pontot.

Az utolsó percben dőlt el a háromszéki fociderbi sorsa
2023. szeptember 23., szombat

Best of Sepsi – szívesen elismerik a kedvességet a szentgyörgyiek

Fogékonynak bizonyultak a sepsiszentgyörgyiek az önkormányzatnak arra a felhívására, hogy a Best of Sepsi akció keretében jelöljenek olyan „mindennapi hősöket”, akik munkájukat úgy végzik, hogy közben nem felejtenek el kedvesek és türelmesek, segítőkészek és udvariasak lenni embertársaikhoz.

Best of Sepsi – szívesen elismerik a kedvességet a szentgyörgyiek
2023. szeptember 22., péntek

Anyagi okokból visszalépett a bajnokságból a KSE női kosárlabdacsapata

A Kézdivásárhelyi SE kosárlabda szakosztálya pénteken Facebook-oldalán jelentette be (lásd keretben), hogy a felnőtt női csapat anyagi okokból visszalép a szeptember 30-án induló bajnoki szezonból, emiatt a szombati, Marosvásárhelyi VSK elleni kupamérkőzést sem rendezik meg.

Anyagi okokból visszalépett a bajnokságból a KSE női kosárlabdacsapata
2023. szeptember 21., csütörtök

Színházi előadás és közönségtalálkozó a Vigadóban

Pénteken, szeptember 22-én 19 órakor a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ nagytermi stúdiójában kerül sor a Kiss Tibor Noé Beláthatatlan táj című kötete alapján készült Csendsötét című színházi előadásra. A darabot a frissen végzett marosvásárhelyi színésznő, Oproiu Nicolette alkalmazta színpadra, és az ő előadásában láthatja a közönség.

Színházi előadás és közönségtalálkozó a Vigadóban
2023. szeptember 21., csütörtök

Fehéringes medvevadászat után Brüsszelbe írt a polgármester

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szokásos csütörtöki sajtótájékoztatójára arról számolt be, hogy az élet annak előtte medvevadászatra invitálta. Előző munkanapja után ugyanis fehér ingben medvét hajtani volt kötelessége, mivel a lakosság jelezte a 112-es hívószámon, hogy az Olt partján, Kilyén és Szotyor között medve bóklászik.

Fehéringes medvevadászat után Brüsszelbe írt a polgármester
2023. szeptember 21., csütörtök

2 X 2-es könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön

Csütörtökön és pénteken is kettős könyvbemutatóval várja az olvasókat a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár. Előbb Hidas Judit íróval és Péntek Orsolya íróval, képzőművésszel beszélget erdélyi körútjuk alkalmából Murányi Sándor Olivér író, másnap S. Király Béla közíró, politológus és Garda Dezső történész egy-egy kötete kerül közönségközelbe.

2 X 2-es könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön
2 X 2-es könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön
2023. szeptember 21., csütörtök

2 X 2-es könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön

2023. szeptember 21., csütörtök

Tisztelgés a gabonaszemek előtt

Ha Máté nevet, nem lesz a borból ecet – így a mondás, ami arra utal, hogy a mai napsütés jó bort vetít előre. Székelyföldön ugyan nincs olyan sok nemes szőlő, hogy erre különösebben felkapjuk a fejünket, ám a régi gazdálkodók ezt a napot is számon tartották.

Tisztelgés a gabonaszemek előtt
Tisztelgés a gabonaszemek előtt
2023. szeptember 21., csütörtök

Tisztelgés a gabonaszemek előtt

2023. szeptember 21., csütörtök

Forgatag Zabolán

Szeptember 16-án zajlott a VIII. Szent Mihály Havi Forgatag Zabolán, mely rendezvényhez évek óta társul a Mikes Kupa is. Ez utóbbi a XI. kiadását élte az idén.

Forgatag Zabolán
Forgatag Zabolán
2023. szeptember 21., csütörtök

Forgatag Zabolán

2023. szeptember 19., kedd

Felfüggesztett börtönre ítélték a részegen halálos balesetet okozó rendőrt

Az alapfokú ítéletben összesen 3 évi felfüggesztett börtönre ítélte a Kovászna Megye Törvényszék Sorin Fetcu rendőrt, a Kovászna Megyei Rendőrség munkatársát, aki 2021 decemberében egy 28 éves fiatal halálát okozta.

Felfüggesztett börtönre ítélték a  részegen halálos balesetet okozó rendőrt
2023. szeptember 19., kedd

Bérletrendszert hirdet az Udvartér Színház

Amint már megírtuk, a kézdivásárhelyi Udvartér Színház első, 2023–2024-es évadával a bérletrendszer is újraindul a céhes városban, amit Brassóban és Kovásznán is bevezetnek. Most már azt is tudjuk, milyen előadásokat lehet majd megtekinteni.

Bérletrendszert hirdet az Udvartér Színház
2023. szeptember 19., kedd

Amikor nő dirigál a forgatás helyszínén

Szeptember 22–28. között a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház, a Művész Mozi és az Andrei Mureșanu Színház harmadik alkalommal hozza tető alá Románia egyetlen, kizárólag női filmeseknek szóló filmfesztiválja. Az Eva FilmMakers Fest célja egyensúlyt teremteni a férfi és női tehetségek között egy olyan művészeti ágban, ahol a nőkhöz inkább a színészi, mint a rendezői tevékenység társul.

Amikor nő dirigál a forgatás helyszínén
2023. szeptember 18., hétfő

Új iskola Háromszéken

Hét évvel ezelőtt még csak nézegettük a Nagy Mózes iskolaalapító által létesített kantai romos épületet, mától szakképző központ működik benne – hangzott el a hétfői, kézdivásárhelyi hármas ünnepségen, amelyen a támogató magyar kormány képviseletében többek között Csák János kulturális és innovációs miniszter, valamint Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár is tiszteletét tette. A cél, hogy itt legyen a Kárpát-medence legjobb szakképző helye.

Új iskola Háromszéken
Új iskola Háromszéken
2023. szeptember 18., hétfő

Új iskola Háromszéken

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye