Tisztelgés a gabonaszemek előtt

Háromszéken a vető előző nap, még napfelkelte előtt kiment a temetőbe, és az onnan hozott földet keverte a másnap elvetendő mag közé. A vetés előtt imádkozott, és levette a kalapját, ezzel tisztelegvén a gabonaszemek előtt. Kalotaszegen az aratókoszorúból kidörzsölt szemeket is a vetőmag közé keverték. Néhol a szakajtókba, kosarakba rakott búzát ilyenkorra megszenteltették a templomban, majd ez került a vetőmag közé, hogy bőséges termést hozzanak.

De a mivel a Kárpát-medencében az éghajlati viszonyok nem mindenütt egyformák, a Máté hetét sem tartották mindenhol alkalmasnak a vetésre. Például a göcsejiek egyenesen pelvahétnek nevezték, mondván, aki ilyenkor vet, majd polyvás gabonát arat. Máshol nem szántottak, mert úgy vélték, az ilyen földet igencsak fölveri a gaz – innen a Gazos Máté elnevezés.

Valamiféle munkavégzési tilalom Székelyföldön is létezhetett, hiszen 1766-ban ünnepszegés gyanánt jegyezték fel a rend szigorú felügyelői, hogy szentgyörgyi Tompos Andrásné „Szent Mihály havában Szent Máthé Apostol ünnepe napján kenyeret sütött”. Vetés napján a hajdani tápaiak sem sütöttek kenyeret, még a hamut sem háborgatták, bolygatták meg a kemencében. „Algyőn ilyenkor korán kimennek vetni, hogy még napkölte előtt kiérjenek a földre. Amikor a nap éppen feljön, a vetnivaló búzával telt zsákokat odaütögetik a földhöz. A búzavetés régebben szinte országszerte karácsonyi abroszból vagy házi szövésű sütőabroszból történt, ugyanabból, amelynek vásznából az aratógatya is készült. A deszkiek a vetőzsákot feldobták a háztetőre, ahol három napig érte a harmat” – írja Bálint Sándor.

Ugyancsak tőle tudjuk, hogy a magyarózdi református gazda a hétnek ama napján fogott a vetés szertartásához, amelyiknek éjszakáján Péter és Pál ünnepe után először látta meg az égen a Fiastyúkot. Az első marék vetőmagot a szájába vette, és csukott ajkakkal végezte munkáját, hogy hite szerint az ég madarai a termést ne tizedeljék meg. A végén ezt a búzát a föld szélére vetette.

A vetéshez kapcsolódó babonák viszont általános érvényűek. Előtte semmit sem szabad kölcsönadni, mert az elviszi a szerencsét. Kenyeret azért nem szabad sütni, mert az azt megszegők búzája üszkössé válik. Vetés reggelén a befogott ló elé ostorral keresztet kell rajzolni, és ha a ló vagy a szekér eltapossa, ne számítsunk jó termésre. Mindezen persze lehet mosolyogni, de akkor azt kockáztatjuk, hogy Máté tehén borjához hasonlítanak bennünket…

Címlapfotó: Balázs Ödön

Máté apostolról sokféle történet kering, a legendák homályából ma már nehéz kihámozni a valóságot. Azon kívül, hogy sírját Salerno városában őrzik, nem sok, történetileg hitelesnek tekinthető adat maradt ránk róla. Lehet, hogy Etiópiában működött, de talán Perzsiában, a pártusok földjén is megfordult, de akár Szíriában, Makedóniában és Írországban is téríthetett.

A hagyományok szerint ő volt az első evangélium szerzője, ám sokan úgy tudják, a kész mű nem az ő tollából származik, hanem valamelyik tanítványa foglalta írásba röviddel a halála után. És ha már itt tartunk: egyes verziók szerint hóhér szúrta hátba Etiópiában, miközben oltárnál imádkozott, mások szerint máglyán halt meg, de az is lehet, hogy imádságára a máglya kialudt, és ő később Núbiában hunyt el békességben.

A vám- és pénzügyőrök, bankárok, vámosok védőszentje – elvégre ő is adószedő és vámos volt Kafarnaumban, mielőtt Jézus felszólította, hogy kövesse. Jelképe angyal vagy ember szárnyakkal, ábrázolásain ifjú alak áll mellette, olykor könyvet, alabárdot adnak a kezébe. Mivel napja a szent kereszt felmagasztalása, illetőleg Kozma és Damján közé esik, Máténak viszonylag kevés patrociniuma van a magyar nyelvterületen, de például a Maros megyei Bede közéjük tartozik, és a Beszterce–Naszód megyei, közel 90 százalékban magyarok lakta Szentmáté neve is arra utal, hogy a 14. században Máté lehetett a temploma védőszentje.