Megédesítette a sepsiszentgyörgyiek és a városba látogatók napjait az október 6–8. között zajlott V. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválja.
Kétéves megtorpanás után folytatódhatnak a sepsiszentgyörgyi Állomás lakónegyedben, a vasútállomás közelében, az Olt partján négy évtizeddel ezelőtt létesített, majd kiszáradt mesterséges tó övezetének területrendezési munkálatai.
Hónapok óta először beszélt a sajtó előtt Alin Pahonțu, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, azzal a céllal, hogy a balesetek megelőzése érdekében folytatott tevékenységüket ismertesse.
Viszonylag könnyedén haladnak a sepsiszentgyörgyi elkerülőút építésével. Jövő héten látványos munkálatokra lehet számítani, mert a felüljáró hidakra is elkezdik felhelyezni a gerendákat.
Az első magyar űrhajóssal, Farkas Bertalannal találkozhattak az érdeklődők szombat délelőtt Kézdivásárhelyen. A fotókkal és videóval illusztrált, személyes történetekkel és anekdotákkal színesített előadásra a Wegener Pro Sanitate Alapítvány által szervezett Tudástár előadás-sorozat részeként került sor.
Szombaton a labdarúgó a III. Liga 5. csoportja 7. fordulójában rendezett mérkőzésen a Kézdivásárhelyi SE hazai pályán maradt alul a Brassói Kids Tâmpa csapatával szemben.
A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni ügyosztálya a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) területi irodájával együttműködve 16 házkutatást tartott, és öt személyt állított elő drogkereskedelem gyanújával.
Románia első magyar nyelvű, akkreditált középiskolás drámatagozata 2000 óta működik Sepsiszentgyörgyön, a Plugor Sándor Művészeti Líceumban. Diákjai ez idő alatt sok elismerést gyűjtöttek be egyéni és csoportos fellépésekkel egyaránt.
Bár Datki Sándor neve nem ismeretlen a háromszéki népi mesterek körében, szeptember vége felé mégis felkaptuk fejünket, amikor arról olvastunk, hogy a felvidéki Nagycétényben egy általa faragott székelykaput avattak fel Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár jelenlétében.
Sepsiszentgyörgyön is az aradi vértanúkra emlékeztek október 6-án: a Bod Péter Megyei Könyvtár mögötti emlékpark új kopjafákkal gazdagodott idén.
Három berecki fiatalt gyanúsítanak azzal, hogy egyetlen éjszaka alatt autót loptak, két embert is bántalmaztak, pénzt és értéktárgyakat tulajdonítottak el – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Jelenleg Erdély egyetlen új református temploma épül a Kolozsvár szomszédságában fekvő Apahidán.
A háromszéki vidéki településekről a megyeszékhelyre és a többi városba ingázók nagy megkönnyebbülésére hétfőtől már igénybe vehető a tömegközlekedés azokon a kézdi- és orbaiszéki településeken is, ahol az elmúlt hónapokban erre nem volt lehetőség.
Sepsiszentgyörgyön 154-en, Kézdivásárhelyen százan jelentkeztek a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM) által lebonyolított helyi roncsautó-programra, amely révén a 15 évnél idősebb, környezetszennyező személygépkocsikat vonják ki a forgalomból.
Az okostelefonok és az interaktív képernyők aktív részesei a családok mindennapjainak, különösen ott, ahol kamasz gyerekek vannak.
Az előző években hatalmas népszerűséget élvező kerékpáros eseményeket követően, a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület meghívására idén is újra megyénkben biciklizik Lucian Mîndruță médiaszemélyiség.
A Kézdivásárhelyen élő Borcsa János új kötete nemrég jelent meg a Kriterion Könyvkiadó gondozásában. Az idő kihívásai című könyv a szerzőnek 2018 és 2022 között a Székely Hírmondóban megjelent irodalmi jegyzeteit, glosszáit, tárcáit tartalmazza.
Több mint 500 ezer eurós nyertes pályázatot tudhat magáénak a Kovászna megyei Közüzemek Rt. Ennek eredményeként legkésőbb jövő év elejétől jelentős arányban napenergiával tisztítják majd a szennyvizet.
Kovászna Polgármesteri Hivatala idén tizennegyedik alkalommal hirdette meg helyi jellegű, Tiszta udvar, rendes ház című vetélkedőjét a gyógyfürdőváros legszebb, legrendezettebb telkes házainak és tömbházainak azonosítása érdekében.