A Bruno Gröning Baráti Kör szervezésében október 21-én, szombaton 13 órától a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola gyűléstermében levetítik A gyógyulás fenoménja című háromrészes dokumentumfilmet.
Sepsiszentgyörgynek három olyan városrésze van, amelyek felzárkóztatásán még sokat kell dolgozni, legnagyobb kihívás közülük a romák lakta Őrkő.
Megyei szintű Erasmus+ konferenciát szerveztek a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban csütörtökön délután.
Kovászna Megye Tanácsának finanszírozásával építenek kilátót a Bodok-hegység 1194 méter magas csúcsára, a Bodoki-havasra. A nem mindennapi formájú építmény és az onnan nyíló panoráma együtt csodálatos élményt kínál majd, így várhatoan a környéken túrázók száma is nőni fog.
Megérkezett Sepsiszentgyörgyre három elektromos autóbusz abból a tizenkettőből, amelyekkel a tervek szerint megreformálják a megyeszékhely tömegközlekedését. Hét autóbuszt decembertől már igénybe is vehet az utazóközönség.
Szőcs Anna Édesanyám rózsafája című kötetét mutatják be csütörtök délután Sepsiszentgyörgyön, a Liszt Intézet szervezeésében. A nem mindennapi kiadvány az író személyes élettörténetén keresztül egy csángómagyar település, a Bákó megyei Pusztina mindennapjaiba nyújt betekintést.
Tizennyolcadik alkalommal szervezik meg a Székelyföldi Kolbászparádét a zabolai Mikes-birtokon. A november 25-ei gasztronómiai eseményre már várják a jelentkezőket.
Molnár Ferenc A testőr című, két felvonásos vígjátéka a kézdivásárhelyi Udvartér Színház 2023/2024-es évadának első bemutatója, amelyet október 13-án láthatott a közönség a Vigadó Művelődési Központ nagytermében. Október 15-én Torján játszották, népes közönség előtt.
A Hungarikum Bizottság keddi döntése értelmében hungarikummá vált a székelykapu, mint a faragóművészet és a díszítőművészet értékét őrző, hagyományos erdélyi építészeti elem, amely a székelyföldi régió házainak bejáratánál és kertek kapuinál látható.
A kampány második fázisában online is aláírhatják Sepsiszentgyörgy lakosai a város zászlaját támogató kezdeményezést. Ezzel egyidőben az önkéntesek személyesen is felkeresik a lakókat.
Második alkalommal ad otthont Sepsiszentgyörgy a Transylvanian Spirit című erdélyi pálinka- és párlatversenynek. A megmérettetésre novemberben kerül sor, nevezni október 23-áig lehet.
Jelenleg Erdély egyetlen új református temploma épül a Kolozsvár szomszédságában fekvő Apahidán.
Romániában és az Európai Unióban is a civil szervezetek nyomásának engedve alakulnak a jogszabályok, sokszor mellőzve a szakmai megalapozást és véleményeket – véli Porzsolt Levente, a Kommandón tartandó erdészeti konferencia főszervezője.
A Nemzeti Emlékhely létrehívói október 22-én 15 órára szeretettel várják az érdeklődőket a Poszkár-tetőre, ahol ünnepi rendezvény keretében felavatják Szabó Ottó adományaként a faragott keresztet.
Október 23-án, hétfőn 19 órától a Kassai Thália Színház vendégszerepel a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban, a társulat Márai Sándor Kaland című színművét adja elő a nagyteremben.
Háromévi gyűjtés után, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat hathatós segítségével végül sikerült telepíteni azt a mozgássérülteknek való hintát, amelynek felállítását jó szándékú emberek kezdeményezték.
Május 21-én kigyulladt az előpataki gyógykezelő és regenerációs létesítmény, a főépület szerkezetében tetemes károk keletkeztek. A prefektusi hivatal a kormánytól kért pénzt a helyreállításhoz, mindeddig azonban még választ sem kapott.
Orth István nagyszebeni grafikus Madách Imre: Az ember tragédiája című kiállítását nyitották meg kedd este a Vigadó Művelődési Központ dísztermében.