Molnár Ferenc A testőr című, két felvonásos vígjátéka a kézdivásárhelyi Udvartér Színház 2023/2024-es évadának első bemutatója, amelyet október 13-án láthatott a közönség a Vigadó Művelődési Központ nagytermében. Október 15-én Torján játszották, népes közönség előtt.
2023. október 19., 10:352023. október 19., 10:35
Kézdivásárhelyen október 20-án, pénteken 13 órától diákoknak játsszák az előadást, 21-én, szombaton 19 órától az alsólemhényi művelődési házban tekinthető meg a darab, Bodokon október 22-én, vasárnap 19 órától várják a nézőket a kultúrotthonba.
„Molnár Ferenc mindent tudott a szerelemről. Ismerte a kémiáját, melyből hol új életet, hol meg halálos kórt kevert ki a dramaturgiai kémialaborjában. Olyan könnyedséggel bánik a szavakkal és beszélteti szereplőit, hogy a mindenkori közönség azonnal részese lesz a játéknak, melynek csak a legördülő függöny vethet véget. És mindazt, ami a gong és az előadásvégi taps között történik a színpadon, túlzás nélkül, nevezhetjük Életnek. Nincs ez másképp A testőr című darabjában sem. A Színész mint férj mindent feltesz egy lapra, amikor a szakmáját hívja segítségül, hogy visszaszerezze elvesztettnek hitt feleségét, a Színésznőt. Bárki kerülhet hasonló helyzetbe. A dolog pikantériáját az adja, hogy a férjet és a feleséget a kölcsönös szereteten kívül a színház iránti elkötelezettségük is összeköti. Szakmájukban mindketten ünnepelt művészek. A terv sikeressége éppen ezért erősen kétséges.
Meddig vagyunk hajlandók elmenni, hogy visszaszerezzük a szerelmünket?
Hányan vállaljuk, hogy közben gyerekesek, rögeszmések, érzelmileg túlfűtöttek, nevetségesek, megalázottak, gyengék, kétségbeesettek, győztesek és/vagy vesztesek leszünk? Én menthetetlenül Molnár Ferenc-rajongó vagyok. „Engem ebből már kigyógyítani nem lehet...”
(Molnár Ferenc: A testőr)” – vallja Kányádi Szilárd rendező.
Szereposztás: Színész – Mihály János, Színésznő – Elek Ágota, Kritikus – Kiss László, Mama – Gecse Noémi.
Ügyelő: Bangyán Réka.
Produkciós vezető: Lung László Zsolt.
Díszlet- és jelmeztervező: Bakcsi Kata.
Rendező: Kányádi Szilárd.
Az intézmény fenntartója: Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala.
Főtámogató: Kovászna Megye Tanácsa.
Az arculat, plakát Hodgyai István (Hotdog) munkája.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!