A 3D-tervezéssel és -nyomtatással, illetve a virtuális valósággal ismerkedhetnek meg a kézdivásárhelyi diákok a Praetoria Egyesület által szervezett tanfolyam során. A projekt célja, hogy elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtson a modern technológiákról, illetve fejlessze a résztvevők kreativitását.
A kormány megszorító intézkedései miatt a szervezők kénytelenek virtuális térben megtartani az Erdélyi pálinka- és párlatverseny ünnepélyes díjátadóját. Az online eredményhirdetésre november 19-én, vasárnap este 6 órától fog sor kerülni a verseny közösségi oldalán.
A román közönség és szakmai meghívottak számára is ünnepélyes keretek között megnyitották szerdán a felújított Székely Nemzeti Múzeumot.
A napokban a közösségi médiában tettek közzé egy felvételt arról a sepsiszentgyörgyi nőről, aki korábban injekciós tűvel fenyegette a városlakókat, ezúttal pedig a Sugás áruház előtt próbált egy fát felgyújtani – szerencsére sikertelenül.
A szerényebb jövedelmű családokban, illetve szegénységben élő gyermekek számára hetente négy napon, a tanórák után két-három órás közösségi tevékenységeket szerveztek – és szerveznek ezután is –, emellett meleg ételt, ebédet is biztosítottak, biztosítanak.
A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállat lezárta a március közepétől novemberig tartó lomtalanítási akcióját. Az italos- és befőttes üvegeket leadók száma idén is nőtt tavalyhoz képest, ami emelkedő tendenciára utal, de nem biztos, hogy ez megmarad.
Jövő ősztől magyar nyelvű, radiológiai és orvosi képalkotó diagnosztika asszisztens képzés indul a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán.
November 2-án, csütörtökön volt az utolsó nap, amikor szavazni lehetett az első alkalommal meghirdetett Best of Sepsi kezdeményezés döntőseire. A programot Sepsiszentgyörgy Önkormányzata indította azzal a céllal, hogy felkeresse és díjazza a közösség mindennapi hőseit.
A kortárs romániai zenei élet két emblematikus alakja, Alexandru Tomescu hegedűművész és Sînziana Mircea zongorista koncertezik november 18-án a zabolai Mikes-kastélyban. A koncert egy jövőben folytatódó zenei eseménysorozatot nyit meg.
A kormány október végén bejelentett, a költségek csökkentésére irányuló intézkedései következtében a kulturális élet is szenved. December 1-jén és a hivatalos ünnepnek számító karácsony, sőt a szilveszter alkalmával azonban még engedélyezettek az előadások, azaz le lehet szerződni néhány produkciót.
A kormány megszorító intézkedéseinek önkormányzatokra gyakorolt hatásáról beszélt Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke a Rádió GaGa műsorában.
Jelenleg Erdély egyetlen új református temploma épül a Kolozsvár szomszédságában fekvő Apahidán.
Megvásárolhatók a kézdivásárhelyi Udvartér Színház bérletei: a Boér Géza felnőttbérlet, illetve a Kovászna Városi Művelődési Házzal partnerségben meghirdetett fürdővárosi színházbérlet.
A tavalyi sikeres kovásznai színházi bérletrendszer után, idén újabb előadásokkal várják a fürdőváros lakóit, ezúttal a kézdivásárhelyi Udvartér Színház kiemelt partnerségével.
Válságos időben a közberuházások előre vitele lenne a legfontosabb, véli Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a kormány megszorító intézkedéseit elemezve. Meglátása szerint ugyanis „ha a pénz forog, van élet, van fejlődés”, de Bukarestben éppen fordítva gondolkodnak.
Csak az eddig is korrekt vállalkozókat nyomorítják meg a készpénzforgalmat szigorító rendelkezésekkel, fölösleges költségekbe verve őket – adott hangot véleményének Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedemi és Iparkamara elnöke keddi sajtótájékoztatóján.
Rendkívüli tanácsülést hívott össze Barót város önkormányzata keddre. Benedek-Huszár János polgármester kilenc határozatot terjesztett elő az ülés során, ezeknek egyharmada a hulladékgyűjtő központtal volt kapcsolatos.
Néhány kisebb horderejű ügy megoldása mellett, mely a sepsiszentgyörgyi helyi tanács keddi online ülésének napirendjén volt, egy kedves gesztust is tett a város a Sapientia EMTE idén induló sportszakja felé.
Egy gidófalvi állatmenhelynél keletkezett tűzhöz riasztották a sepsiszentgyörgyi tűzoltóság munkatársait kedd reggel. Szerencsés módon sem ember, sem állat nem sérült meg.