A napokban a közösségi médiában tettek közzé egy felvételt arról a sepsiszentgyörgyi nőről, aki korábban injekciós tűvel fenyegette a városlakókat, ezúttal pedig a Sugás áruház előtt próbált egy fát felgyújtani – szerencsére sikertelenül.
2023. november 09., 08:192023. november 09., 08:19
Hadnagy István, a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség vezetője elmondta, amennyiben hasonló esettel találkoznak a lakók, azonnal hívják a 112-es segélyhívót vagy a 0800 800 767-es közbiztonsági zöldszámot. Ha személyiségzavaros vagy hasonló pszichés betegséggel küzdő személy okoz problémát, az illetőt a sürgősségi osztályra vagy a pszichiátriára vihetik, de hogy ott meddig tarthatják és hogyan tudják ellátni, az már az intézményen múlik.
A fent említett eset kapcsán elmondta, ismerik a szóban forgó nőt, ugyancsak hozzá köthető több utcai szemétkosár kiborítása, feldöntése is. "A legnagyobb aggodalmam, hogy nagyobb bajnak kell történnie ahhoz, hogy sikerüljön valamit kezdeni vele. Egyértelműen pszichiátriai ellátásra szorul, nem szabadna a városban csellengenie. Ha valaki riaszt bennünket, akkor odamegyünk, elszállítjuk a kórházba, de ott sem tudják sokáig tartani, és ez folyamatosan ismétlődik” – osztotta meg aggályait Hadnagy István.
Hozzátette, megfigyeléseik szerint a nő alkohol hatására még beszámíthatatlanabbá válik, illetve előfordult olyan is, hogy egyesek
A helyi rendőrség vezetője szerint a problémát az okozza, hogy a voluntari-i „rémségek házaiként” emlegetett idősotthonokban történtek után több olyan intézményt is bezártak, ahol pszichés betegségekkel küzdő embereket ápoltak. A helyzetet a hatóságok igencsak sajátos módon oldották meg:
„Az alapvető emberi jogok azokat a személyeket is megilletik, akik jogi értelemben nem cselekvőképesek” – húzta alá, hozzátéve, hogy csak akkor tudnak eljárni, ha a pszichés betegséggel küzdők közfelháborodást váltanak ki viselkedésükkel, illetve ha önmagukra, a köztulajdonra vagy a közösség más tagjaira veszélyt jelentenek.
Egyelőre nem megerősített információk szerint a sepsiszentgyörgyi Szakszervezetek Művelődési Házában keletkezett tüzet hajléktalan személy okozta. Ezzel kapcsolatban Hadnagy István elmondta, törvényszegés esetén tudnak fellépni a hajléktalanokkal szemben, és ezt minden alkalommal meg is teszik. „Sajnos a kultúrház, ami úgymond senki tulajdona, egy olyan hely, ahol gyakrabban fordulnak elő. Pár éve arra is volt példa, hogy tűz áldozatává vált egy, a tél elől menedéket kereső otthontalan személy” – emlékeztetett.
A helyi rendőrség vezetője szerint a hajléktalanokra a legnagyobb veszélyt éppen a tél jelenti, ezért ha ilyen személyekkel találkoznak, akkor a számukra kialakított éjjeli szálláshelyre viszik őket, ha pedig az alkoholfogyasztás miatt eszméletlenek, akkor mentőt hívnak hozzájuk. Sepsiszentgyörgyön négy-öt otthontalan személyt tartunk nyilván, illetve van nagyjából három visszatérő pszichés beteg.
„Ismételten hangsúlyozom: ha valaki úgy érzékeli, hogy magukra vagy a közbiztonságra veszélyt jelentenek, azonnal hívjon bennünket vagy a városi rendőrséget” – hívta fel a figyelmet a helyi rendőrség vezetője.
Képünk illusztráció.
Fotó: Pinti Attila
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!