Csak az eddig is korrekt vállalkozókat nyomorítják meg a készpénzforgalmat szigorító rendelkezésekkel, fölösleges költségekbe verve őket – adott hangot véleményének Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedemi és Iparkamara elnöke keddi sajtótájékoztatóján.
2023. november 07., 20:282023. november 07., 20:28
„Aki feketézni akar, arra úgysem érvényes a törvény, hiszen annak eleve nincs kasszája, nem utal bankon keresztül” – mondta a kamaraelnök , aki szerint a 296/2023-as törvény megszorításaival felborult az egyensúly a kétféle fizetési lehetőség között: a bankokat monopolhelyzetbe hozták, azok pedig siettek is megemelni az illetékeket. Az sem igaz maradéktalanul, hogy versenyhelyzetben lennének a pénzintézetek és egyesek kedvezőbb tarifákat szabnának meg a banki tranzakciókra, a piacon ugyanis azt látni – többek között az üzemanyag-töltőállomásokon, de más szektorokban is –, hogy nagyjából ugyanaz az ár minden gazdasági szereplőnél az ágazatban – magyarázta a törvény körüli fonákságokat a közgazdász szakember.
Édler a törvény kapcsán a vállalkozókkal folytatott beszélgetéseire alapozva több olyan helyzetre is rávilágított, amikor a szigorítások kellemetlen, költséges vagy egyenesen abszurd helyzetbe hozzák a vállalkozókat. Ezek egyike, hogy a falvakban élő üzlettulajdonosoknak, kisvállalkozóknak az üzlet készpénzbevételével naponta el kell menniük a bankba, ami pénz-, idő- és energiaigényes folyamat. Egyik törvénycikkely szerint például akár a rendőr is megállíthat valakit és megszámolhatja a nála levő pénzt – hiszen a készpénz árunak minősül, és mint ilyen, áruszállító dokumentum kíséretében szállítható –, és ha az illető 24 órán belül nem bizonyítja a pénz eredetét, akár el is kobozhatják tőle azt.
„De hogy dönti el a rendőr, hogy ki a vállalkozó? Az intézkedések megszegéséért – még akkor is, ha azok nem szándékosak – pedig aránytalanul nagyok a büntetések" – emelte ki Édler András. Még akkor is büntethető a cégtulajdonos, ha valaki vesz egy fagyit és elmegy vele a pulttól, mielőtt a kezébe nyomnák a nyugtát – sorolta azokat az életszerű helyzeteket a kamaraelnök, amelyekben az új rendelkezések alkalmazásával megnyomoríthatók a kisvállalkozók. Másik példája szerint egy bolttulajdonos nem tudja készpénzért odaadni az áruját egy másik jogi személynek, csak utólagos fizetésre, vagyis bizalmat kell előlegeznie akár ismeretleneknek is. Ha viszont nem teszi meg, akkor a kliens elmegy máshoz. A kereskedőnek tehát plusz kockázatot kell felvállalnia, miközben a beszállítóit ki kell fizetnie.
A törvény újabb rendelkezései Európában példátlan szigorról tanúskodnak a fekete gazdaság kifehérítésére tett kísérlete közben, ezzel ellentétben a román állam mellőzi azt a tényt, hogy az áruforgalmi adóból származó bevétel 33%-át (2020. évi adat) nem tudja behajtani, ezzel pedig Európában a kullogók közé sorolható.Több vállalkozóval való konzultálás után a kamaraelnök így fogalmazott: a Kovászna megyei vállalkozói szféra nem érti és nem találja életszerűnek a törvényt, meglátásában az nem oldja meg a problémát, csak még inkább a feketézés felé taszítja a vállalkozókat.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!