A román közönség és szakmai meghívottak számára is ünnepélyes keretek között megnyitották szerdán a felújított Székely Nemzeti Múzeumot.
2023. november 09., 13:092023. november 09., 13:09
A sepsiszentgyörgyi nyitórendezvényen számos társintézmény vezetője jelen volt, többek között Brassóból, Szebenből, Fogarasról, akik mind rendkívül pozitívan nyilatkoztak a látottakról. Megtiszteltetés, hogy bár igen rövid időre, de Simion Crețu, a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója is jelen volt, hiszen a Kós Károly által tervezett múzeum felújításának közel 5 millió euróra rúgó költségeit nagyrészt uniós alapokból finanszírozták: pontosabban 3,7 millió eurót, a többit Kovászna Megye Tanácsa állta. Simion Crețu a Székely Nemzeti Múzeumot „európai értéknek” nyilvánította, és nemcsak a jól sikerült felújításról nyilatkozott elismerően, hanem Kovászna megye teljesítményéről is a lehívott pályázati támogatások terén. Mint említette, a megye országos szinten is az élbolyban van az elnyert összegek tekintetében, jelenleg pedig mintegy 90 projekt megvalósítása van folyamatban.
Vargha Mihály nyitóbeszédében kiemelte: „Székelyföldet és Romániát képviseljük, híd akarunk lenni a nemzetek között”, a múzeumban ezért is szerveztek kiállítást a zabolai román juhászoknak, de az erdélyi szászoknak, a téglavető cigányoknak, az örményeknek is. „Mindenki meg akar maradni, meg akarja őrizni a saját identitását” – hangsúlyozta az intézményvezető. Arra a tényre is felhívta a figyelmet, hogy az 1990-es évekhez képest jelentősen megnőtt a román látogatók száma, az akkori 10%-hoz képest most az érdeklődők közel fele kerül ki a románság köréből, és ma már nem előítéletekkel közelednek, mint korábban. Felkészült, románul, sőt angolul is kitűnően beszélő tárlatvezetőkkel fogadják a látogatókat, közölte Vargha.
A szerdai vendégek között több, a megyei román kultúrát képviselő személyiség is jelen volt, többek között Petre Străchinaru, az egykori Szakszervezetek Művelődési Házának és az Árkosi Kulturális Központnak volt igazgatója; Valerii Kavruk, a Keleti Kárpátok Múzeumának igazgatója pedig telefonon gratulált, mivel egészségi okok miatt nem tudott személyesen jelen lenni. Együttműködési megállapodás is kötettett a Brassói Néprajzi Múzeummal – sorolta Vargha Mihály a szerdai nap pozitív élményeit.
A nyitórendezvény után a meghívottaknak tárlatvezetést tartottak a Géniuszok a hősök mögött című kiállításon, majd kikísérték őket a múzeumkerti Csíki-házhoz, és körbevezették őket a megújult parkban is.
Az intézményvezető egyúttal jelezte, az október 26-i hivatalos megnyitó óta rendkívül sok látogatójuk volt, nem győznek eleget tenni a felkéréseknek; rendezvényhelyszínként is igen keresett a múzeum, „mindenki ott akar konferenciát tartani”.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!