Látványos a haladás a sepsiszentgyörgyi terelőút munkálatainál: már több mint felerészben elkészült a vállaltakkal a kivitelező társulás. Így remélhető, hogy jövő nyárra, azaz határidőre átadható az új útszakasz – közölte a Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP).
A Szakszervezetek Művelődési Házának jogi helyzete messze nem rendeződött bírósági úton, és mivel az épület közveszélyessé vált, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala úgy döntött, hogy petíciót indít, amelyben az épület önkormányzat tulajdonába való átvételét kéri.
A Voces-ProArt Kulturális Egyesület szervezésében november 12-én, vasárnap 18 és 20 órától a sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai zenészekből alakult Sepsi Gospel együttes jótékonysági koncertet tart a Tamási Áron Színházban Cancel cancer (A zene legyőzi a rákot) címmel.
Generációk a görgetés évszázadában címmel tart előadást Dr. Gergely Orsolya szociológus, a Sapientia EMTE oktatója a sepsiszentgyörgyi MCC szervezésében.
A malenkij robotról, azaz a fogolytáborokban zajló kényszermunkáról szervez konferenciát e hétvégén Sepsiszentgyörgyön a Historikus egyesület, a Volt Politikai Foglyok Egyesülete és a Pécsi Német Kör.
A Brassó megyei Ürmösre és Apácára is kiterjeszti otthongondozói szolgálatát a Diakónia Keresztyén Alapítvány, így már összesen 69 településen lesznek az idősek segítségére mindennapi gondjaikban.
56 ezer lejre bírságolta a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi Hivatal a Rewe-csoporthoz tartozó Penny áruházat tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat folytatásáért, de a Lidl áruházláncot is "megszállták" az ellenőrök.
Nyílt napot tartanak szombaton a szépmezői kutyamenhelyen. A TEGA köztisztasági vállalat által működtetetett létesítményben pillanatnyilag 169 kutyát gondoznak, közülük bármelyik hazavihető.
Kovászna Megye Tanácsa a Megyei Gyermekvédelmi és Szociális Igazgatósággal karöltve dolgozik a háromszéki szociális intézmények átalakításán. A tervek közt a fogyatékkal élő gyermekek baróti szociális központjának felszámolása is szerepel.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is meghirdeti gyereknek szóló tél rajzpályázatát Kézdivásárhely önkormányzata. A legszebb munkákból karácsonyi üdvözlőlapokat készít az intézmény.
Egy pákéi lakóháznál keletkezett tűzhöz riasztották szerdán a sepsiszentgyörgyi, kézdivásárhelyi tűzoltóság munkatársait és a kovásznai önkéntes tűzoltókat.
Jelenleg Erdély egyetlen új református temploma épül a Kolozsvár szomszédságában fekvő Apahidán.
A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) november 3-án, pénteken este 18 órától várja az érdeklődőket kettős tárlatmegynitóra. Az a 2021-es Ösztön – I. Erdélyi Képzőművészeti Seregszemlén is szereplő Herman Levente és Bodoni Zsolt kortárs művészek egyéni alkotásokkal mutatkoznak be a háromszéki közönségnek.
Az idén májusban megjelent 123-as törvény szerint a nem kollektivizált területekre, legyenek azok bel- vagy kültelkek (szántók, kaszálók, legelők) november 18-ig lehet még kérni a birtoklevél kiadását, másképp a tulajdonosok lemondhatnak róluk.
Kilenc éve próbálja megszerezni a Szakszervezetek Művelődési Házának épületét a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, mindeddig sikertelenül. A múlt hétvégi tűzeset egy figyelmeztető jel volt, Antal Árpád polgármester szerint jelenleg is zajlik az épületért való harc.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács nyílt pályázatot hirdet a romániai magyar nyelvű oktatásban rész vevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására.
Keddi sajtótájékoztatóján a Kovászna megye prefektusa, Ráduly István közölte annak az ellenőrzésnek az eredményét, amelyet augusztus végén, a crevediai töltőállomáson történt autógáz-robbanás után rendelt el Marcel Ciolacu miniszterelnök az ország összes autógáz (GPL)-forgalmazójánál.
Hatályba lépett az a sürgősségi kormányhatározat, amelynek értelmében az idei év végéig az önkormányzatoknak tilos bármiféle kiadás, ami nem Európai Uniós forrásokhoz köthető.
Bepanaszolta egy szülő a Kovászna megyei fogyasztóvédelemnél a sepsiszentgyörgyi Román Vilmos városi uszodát, mert annak ellenére, hogy megvásárolta fiának a belépőjegyet az úszásoktatásra, nem engedték be őt a medencéhez.