Egy munkálatok miatt kiásott gödörbe borult egy csendőrautó hétfőn a bukaresti Fundeni úton. A helyszínen készült felvételeken látható, hogy az autó szinte teljesen eltűnt az út szélén tátongó lyukban.
A legutóbbi tájékoztatás óta 1096 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 15.525 teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Turisták ezrei másztak fel vasárnap a Bucegi-hegységben található Szfinxhez. A legenda szerint minden év november 28-án a napsugarak energiapiramist alkotnak a szikla fölött, amely állítólag csodás erővel bír. Sokan még sötétedés után is a hegyen maradtak, így a hegyimentők segítségére volt szükségük a lejutáshoz.
Milos Zeman cseh államfő kinevezte miniszterelnöknek Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt elnökét, Fiala pedig letette a miniszterelnöki esküt.
Vasárnap népszavazást tartottak Svájcban a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokról. A szavazatok első összesítése szerint a választók több mint 60 százaléka támogatja a kormány eddigi járványügyi intézkedéseit.
Erős szélre és havazásra vonatkozó sárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kilenc megye hegyvidéki térségeire.
Az iskolások és óvodások koronavírusszűrésére szolgáló nyál alapú antigén gyorstesztek előkészítéséről és helyes használatáról szóló videoklipeket tett közzé az egészségügyi és az oktatási miniszter, Alexandru Rafila és Sorin Cîmpeanu.
Vasárnap második alkalommal sorsolták ki a havi nyereményt az oltáslottón. A szokásos heti sorsoláson kiosztott 100.000 lejes és 10.000 lejes nyereményeken kívül a havi fődíjat is kisorsolták, amelynek értéke 300.000 lej.
Az Oracle Retail fogyasztói kutatása szerint a vevők 14 százaléka többet is hajlandó fizetni a gyorsabb vagy garantált szállításért, mások pedig, 29 százalékuk, a kényelmesebb módját választják az ajándékozásnak és ajándékkártyát vesznek konkrét tárgyak helyett.
Kerékpárján sietett a kórházba vasárnap reggel Julie Anne Genter új-zélandi parlamenti képviselő, akinél megindult a szülés, egy órával később világra hozta kislányát.
Több új kürtő nyílt a Spanyolországhoz tartozó La Palma szigeten működő vulkánon, ismét megindult a lávafolyam a hegygerincen lefelé, tovább károkkal fenyegetve a már evakuált területeket – közölték vasárnap a hatóságok.

Az 1943. január 12-én elkezdődött doni áttörés áldozataira való megemlékezést szervezett január 17-én a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya Katrosában, az apostoli kettős keresztnél.
A dél-afrikai fertőzöttek között eddig egyetlen esetben sem okozott súlyos megbetegedést a koronavírus minap azonosított új, omikron nevű változata - mondta vasárnap Angelique Coetzee, a dél-afrikai orvosszövetség elnöke.
A kormány a Tarom légitársaság egyik repülőgépét küldi a Dél-Afrikában rekedt román és más európai állampolgárok hazaszállítására - jelentette be vasárnap Raed Arafat, az országos katasztrófavédelem vezetője.
Az RMDSZ Barót városi Nőszervezete értékteremtő munkájával kapocs kíván lenni a helyi közösség tagjai, intézmények és különböző szervezetek között – határozták el magukat a nők a múlt csütörtökön, szűk körben megtartott tisztújító ülésen.
A szentgyörgyiek által a Com’on pályázat keretében leadott szavazatoknak köszönhetően a fiatal erdélyi divattervezőket és képzőművészeket felkaroló ArtWise Egyesület idén is megszervezhette évadzáró divatbemutatóját a megyeszékhelyen – igaz, a tágabb közönség részvétele nélkül.
Szent Katalin napján ajándékozta meg a szentkatolnai, rászoruló gyermekeket és azok családjait meleg ebéddel a Szent Rita Egyesület elnöke, Zakariás Antónia. A kezdeményezést jól fogadták az érintettek, így az egyesület elnöke szeretné, ha a következőkben hagyománnyá válna az ebédosztás.
Kovászna megyének már csak hat településén van hármasnál nagyobb fertőzési mutató, ezen helységek tanintézményeiben még mindig az alkalmazottak (minimum 60%-os) átoltottsági arányának függvénye a jelenléti oktatás.
Benedek Huszár János baróti polgármesternek a pénteki, rendkívüli tanácsülésen sem sikerült érvényesítenie akaratát egy magánszemélyekkel végrehajtandó telekcserét illetően. Ezt azért kezdeményezte, hogy az ilyenképpen a város tulajdonába kerülő területen a városi kórház ambuláns szárnyát kibővítsék.