Szombaton, november 27-én este kezükben gömbökkel gyűltek össze az ozsdolai Zsögön Zoltán kultúrotthon előtt a község lakosai.
Negyedik alkalommal szervezik újra idén az Ifjúsági Klub Újfaluért – IKÚ Egyesület tagjai az adventi gyertyagyújtás ünnepségsorozatot. Az esemény helyszíne minden évben a község önkormányzatának udvara. Hétről hétre egy-egy tematika köré építik fel a szervezők az esemény programját.
Új fejezet köszönt be Baróton a még Nagy István polgármester mandátuma idejében létrehozott szelektív szigetek történetébe: egyelőre négy ilyen „szigetet” elbontanak, és a roma tömbház mögött fásszínt építenek belőlük. Jövőben a többiek sorsáról is döntenek.
A téli ünnepek alatt sokakat elfog az adakozási kedv, valamiféle jót tennének egyesek, de sokszor nem is tudják, miként járjanak el. Legtöbben elsőre embertársaikat segítenék, de érdemes fontolóra venni, és segíteni kell az utcára kidobott állatokon is. Miként segíthetünk hasznosan a kóbor állatokon? Erre kerestük a válaszokat.
A bajnokságbeli gól nélküli döntetlen után kedden a Román-kupa negyeddöntőjében sepsiszentgyörgyi diadal született a Sepsi OSK és Chindia Târgoviște közti összecsapáson. A háromszéki együttes 2–1 arányban legyűrte a Dâmbovița megyeieket, így története során másodszor jutott a legjobb négy közé a kupasorozatban. A szentgyörgyiek készülhetnek a CS Mioveni elleni vasárnap déli bajnokira.
A Sepsi-SIC nyerte a pénzdíjas női 3×3-as kosárlabda Román-kupát. A zöld-fehérek 3000 eurós nyereményüket az agydaganattal diagnosztizált sepsiszentgyörgyi állatorvos, dr. Kovács Benedek kezelésére ajánlották fel.
A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE) fotószakosztálya által szervezett erdélyi körútjának második állomásán, a sepsiszentgyörgyi Krisztus király templomban, a 11 órás vasárnapi szentmise után nyitották meg, a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány (KÁMME) Fotóműhely - Fókuszban a hitéletünk címmel meghirdetett pályázatára beérkezett művekből ízelítőt nyújtó kiállítást.
A Regisztrált Nemzeti Tehetségpont és Európai Tehetségpont minősítésű Osonó Színházműhely komplex tehetséggondozó programot valósít meg a következő időszakban.

Az 1943. január 12-én elkezdődött doni áttörés áldozataira való megemlékezést szervezett január 17-én a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya Katrosában, az apostoli kettős keresztnél.
Tíz év elteltével is megrendülten emlékeztek november 29-én szerettei, a rétyi Kováts András Fúvószenekar egykori és mostani tagjai, a község, illetve iskola múltbéli és jelenlegi vezetői, lelkipásztora, barátok, ismerősök és falusfelek néhai Kelemen Antal igazgató tanárra, karnagyra, helyi tanácsosra, az elhunytának kerek évfordulóján.
A sepsiszentgyörgyi Bolyongó Színházi Egyesület online térben tartotta meg a bábos képzését a Bod Péter Tanítóképzőben tanuló pedagógiai osztályok számára, amely a Kovászna Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság anyagi támogatásával valósult meg.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.