
Szombaton, november 27-én este kezükben gömbökkel gyűltek össze az ozsdolai Zsögön Zoltán kultúrotthon előtt a község lakosai.
2021. december 02., 00:202021. december 02., 00:20
Az esemény kezdetén a polgármester és az alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, beszéltek a hagyományteremtésről, a fiatalabb generációk bevonásáról, és hálájukat fejezték ki elsősorban a feleségeiknek, és mindenki másnak, akik segítettek a kultúrotthon előtti tér dekorációjának elkészítésében, ezután pedig egyszerre helyezték fel a fára az első gömböket, ezt követték a lakosok díszei.
Tóth Levente, a község alpolgármestere kérdésünkre elmondta, ki akarták cserélni az őszi dekorációt télire, viszont szerették volna ezt ünnepélyessé tenni és a községet is bevonni, innen jött az ötlet, hogy a lakosokkal közösen díszítsenek fel egy olyan fát, amelyre mindenki elhozhatja saját díszét. Reméli, hogy ezzel a megmozdulással sikerült minden jelenlévő lelkében meggyújtani egy lángot, amelyet magukkal visznek és táplálnak az adventi időszak alatt.
Az esemény végén meleg mézes teával és forralt borral kínálták meg az egybegyűlteket.
Balázs Etelka
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!