A svájciak népszavazáson döntöttek a Covid-igazolvány bevezetéséről

Vasárnap népszavazást tartottak Svájcban a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokról. A szavazatok első összesítése szerint a választók több mint 60 százaléka támogatja a kormány eddigi járványügyi intézkedéseit.

Székely Hírmondó

2021. november 29., 11:512021. november 29., 11:51

[reklam]

A végeredmény szerint a svájciak 62,01 százaléka támogatta a védettségi igazolvány bevezetéséről rendelkező törvényt a vasárnap rendezett népszavazáson. A részvételi arány – mintegy 65 százalék – a negyedik legmagasabb volt a nők szavazati jogáról tartott 1971. évi népszavazás óta. A svájci népszavazásokon a részvételi arány átlagosan 46 százalék.

A svájciak fél éven belül most másodszor szavaztak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos törvényről. Júniusban az állampolgárok 60 százaléka támogatta a törvényt. Azóta azonban módosították, hogy nagyobb hatáskörük legyen a hatóságoknak a járvány elleni harcban, és lehetővé tegyék a védettségi igazolás bevezetését.

Svájcban szeptemberben lépett életbe az a „Covid-törvény”, amely előírja, hogy csak oltottan, negatív koronavírusteszttel vagy a megbetegedés utáni védettséget igazoló Covid-igazolvánnyal lehet részt venni bizonyos rendezvényeken, és csak így lehet étterembe, kávézóba vagy moziba menni. A törvény emellett több milliárd svájci frank összegű segélyt szabadított fel a járvány által sújtott munkavállalók és vállalkozások számára.

Bár a svájci járványügyi korlátozások sosem voltak olyan szigorúak, mint a környező országokban, így is nagyobb ellenállást váltottak ki a lakosság körében. A közvetlen demokrácia elvén alapuló svájci törvények szerint az ilyen vitás kérdésekről kötelező népszavazást tartani, még akkor is, ha az országban eközben egyre jobban terjed a vírus, nő a fertőzöttek és halálos áldozatok száma. Svájcban az egyik legalacsonyabb átoltottsági arány Nyugat-Európában, a svájciak alig kétharmada van teljesen beoltva.

A kormány az elmúlt időszakban nagyrészt elzárkózott a további szigorításoktól, úgy próbáltak meg korlátozásokat bevezetni, hogy közben ne sértsék meg a demokratikus népakaratot. A svájciak – az osztrákokkal szemben – szabadon, kijárási korlátozások nélkül mozoghatnak, és az iskolákat is csak pár hétre zárták be. Az új koronavírus-variáns, az omikron miatt viszont ők is utazási korlátozásokat vezettek be pénteken és szombaton.

(Telex)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés