Véradásra buzdítanak a vérközpontok

A koronavírus-járvány idején Székelyföldön is jelentősen megfogyatkozott a véradók száma, két évvel a pandémia lecsengése után azonban még mindig nem szánják rá magukat a véradásra annyian, mint azelőtt.

Abszurdisztáni történet, avagy miért kell 11 kovásznai utca felújítására hét év?

Tizenegy utca felújítását célzó, uniós finanszírozású projektet vitt végig Gyerő József, Kovászna város polgármestere és szűkebb-tágabb csapata.

Abszurdisztáni történet, avagy miért kell 11 kovásznai utca felújítására hét év?
2023. december 11., hétfő

Antal Árpád a közigazgatási átszervezésről: van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni

Van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni – jelentette ki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki szerint bár a román közigazgatási rendszer ezer sebből vérzik, annak átszervezését megfontoltan, a magyar kisebbségre való tekintettel kell végrehajtani, a községek felszámolása nélkül.

Antal Árpád a közigazgatási átszervezésről: van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni
2023. december 11., hétfő

A Boér Géza bérleteseket várja az Udvartér Színház

Az Udvartér Színház 2023/2024-es évadra szóló bérletrendszere keretében másodszor játssza a Vigadó Művelődési Központ nagytermében Bódi Attila: Lázadni veletek akartam című kortárs dramaturgiáját a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, közös produkcióban.

A Boér Géza bérleteseket várja az Udvartér Színház
2023. december 11., hétfő

Jó évet zárt a háromszéki mezőgazdaság

Az utóbbi években Háromszéken emelkedett a traktorok és traktorhoz kapcsolható vagy magajáró mezőgazdasági gépek, gépesített munkaeszközök száma.

Jó évet zárt a háromszéki mezőgazdaság
2023. december 10., vasárnap

Tartós élelmiszereket gyűjtenek a rászorulók számára Erdővidéken

A Gondviselés Segélyszervezet erdővidéki önkénteseiként idén decemberben is tervezzük, hogy a közelgő karácsony alkalmával, tartós élelmiszerekből álló csomagokkal fogjuk segíteni a nehéz körülmények között élő, erdővidéki többgyermekes családokat, szellemi és testi fogyatékosokat, kisnyugdíjas idős embereket.

Tartós élelmiszereket gyűjtenek a rászorulók számára Erdővidéken
2023. december 10., vasárnap

A veszélyes vegyi anyagok tárolását ellenőrizte a munkaügyi felügyelőség

A Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség illetékesei az utóbbi időszakban tíz háromszéki kis és középvállalkozásnál ellenőrizték a munkavédelmi szabályok betartását.

A veszélyes vegyi anyagok tárolását ellenőrizte a munkaügyi felügyelőség
2023. december 10., vasárnap

Örökbefogadó családok napja - széttörték az árvaság láncait

Az Örökbefogadó Családok Napjának megszervezésével a kezdeményezők célja az ünnepekre közösségben való ráhangolódás valamint az örökbefogadás népszerűsítése volt.

Örökbefogadó családok napja - széttörték az árvaság láncait
2023. december 10., vasárnap

Pótolni fogják a főtérről kivágott magnóliákat

Októberben két magnóliafát vágatott ki a kézdivásárhelyi önkormányzat a Gábor Áron téren található parkból. A döntés felháborodást keltett egyes városlakókban, akik a napokban a közösségi médiában adtak hangot nemtetszésüknek.

Pótolni fogják a főtérről kivágott magnóliákat
2023. december 10., vasárnap

Mély szakadék választja el az erdélyi ifjúság tettvágyát a megvalósítástól

Az erdélyi magyar fiatalok gondjairól, munkaerőpiaci helyzetéről, társadalommal kapcsolatos viszonyáról és egyéb, az ifjúság életére kiterjedő problémákról tartott kerekasztal-beszélgetést a Mathias Corvinus Collegium Sepsiszentgyörgyön.

Mély szakadék választja el az erdélyi ifjúság tettvágyát a megvalósítástól
2023. december 10., vasárnap

A pásztorkutyák is kerüljenek munkakutya státusba - kérik a gazdák

Gazdagyűléseken visszatérő téma, hogy a Kovászna megyei rendőrség állatvédelmi szolgálata borsos büntetéseket szab ki azokra az állattartó gazdákra, amelyeknek juhnyájai és tehéncsordái mellett dolgozó nem fajtiszta pásztorkutyák nincsenek ivartalanítva.

A pásztorkutyák is kerüljenek munkakutya státusba - kérik a gazdák
2023. december 10., vasárnap

A mesterséges intelligencia forradalma átalakítja a munkavégzést

A jövő munkahelye az AI korában címmel tartott előadást W. Szabó Péter informatikus, mesterségesintelligencia-kutató péntek este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban.

A mesterséges intelligencia forradalma átalakítja a munkavégzést
2023. december 09., szombat

Az elkötelezett munkát, az együttműködést ünnepelték a XIX. Agrártudományi Konferencián

Pénteken 19. alkalommal került sor az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) Agrártudományi konferenciájára Sepsiszentgyörgyön. Az eseménynek a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Kara biztosította a helyszínt.

Az elkötelezett munkát, az együttműködést ünnepelték a XIX. Agrártudományi Konferencián
2023. december 09., szombat

Fogytán a türelem Szotyorban, felkavarná az állóvizet a falufelelős

Évértékelőt tartott a Magyar Polgári Erő (MPE) párt sepsiszentgyörgyi szervezetének csütörtöki sajtótájékoztatóján Miklós András szotyori falufelelős, aki szerint a településen a megvalósítások sora igencsak röviden összegezhető.

Fogytán a türelem Szotyorban, felkavarná az állóvizet a falufelelős
2023. december 08., péntek

Elvágták a vezetéket, víz nélkül maradtak több sepsiszentgyörgyi utca lakói

Két hete fogtak neki Sepsiszentgyörgyön a Gólya utcai új autóbusz-állomás építésének, ám péntek délután a munkások elvágtak egy viszonylag nagy átmérőjű vízvezetéket – tájékoztatott a helyi önkormányzat.

Elvágták a vezetéket, víz nélkül maradtak több sepsiszentgyörgyi utca lakói
2023. december 08., péntek

Sok hajléktalan hazatalált Sepsiszentgyörgyön

Sepsiszentgyörgyön jelenleg nem szerepel a nyilvántartásokban olyan személy, aki folyamatosan az utcán élne, és regisztrált hajléktalan volna, mégis vannak lakói a hajléktalanszállónak.

Sok hajléktalan hazatalált Sepsiszentgyörgyön
2023. december 08., péntek

Balesetet okozott a figyelmetlenül megforduló autós

Körültekintés nélkül akart megfordulni járművével, balesetet okozott egy férfi csütörtökön a Kovászna és Zabola közötti útszakaszon.

Balesetet okozott a figyelmetlenül megforduló autós
2023. december 08., péntek

Háromszéken alacsony a kanyarós betegek száma

Összesen 18 kanyarógyanús esetet regisztráltak ebben az évben Kovászna megyében, ebből mindeddig 12 gyermek esetében igazolódott be a megbetegedés.

Háromszéken alacsony a kanyarós betegek száma

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye