A mesterséges intelligencia forradalma átalakítja a munkavégzést

A jövő munkahelye az AI korában címmel tartott előadást W. Szabó Péter informatikus, mesterségesintelligencia-kutató péntek este a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban.

Farkas Áron

2023. december 10., 09:452023. december 10., 09:45

Bevezetőjében a Tengr.ai marosvásárhelyi startup alapítója elmondta, a mesterséges intelligencia forradalma át fogja formálni a munkahelyeket, hasonlóan ahhoz, mint amikor a gőzgép megjelenése bizonyos területeken kiszorította a lóval történő szállítást. Hozzátette: az elmúlt egy év során a mesterséges intelligencia területén történt egy áttörés, aminek hatására ez a technológia mindenkinek a látókörébe került a különböző szöveg-, vagy képgenerátorok révén.

„Az elmúlt három évben azért történt egy ilyen látványos előrelépés a mesterséges intelligencia terén, mert fejlődött a hardver, sokkal olcsóbb és jobb videokártyák jelentek meg, nem az informatikusok lettek hirtelen okosabbak. A matematikai és informatikai alapok már legalább 2017-ben megvoltak. Nagy adathalmazokon, nagyon erős gépeken tudunk tanítani, de annak ellenére, hogy nagyon mediatizált és népszerű a ChatGPT, a fejlesztését végző OpenAI nevű cégnek ebben, mint tudományos áttörés nagyon kevés szerepe volt” – ismertette az előadó.

Elhangzott, minden mesterséges intelligencia a gépi tanulásra épül, aminek lényege, hogy az emberhez hasonlóan a gép is a hibáiból tanul, működése során folyamatosan csökkenti a hibák számát. „Ha meg tudjuk fogalmazni, hogy mi a hiba, akkor bármilyen problémát meg tudunk oldani gépi tanulással” – fogalmazott az előadó, majd egy példával illusztrálta, hogy hogyan tanították meg a mesterséges intelligenciát erdélyi tájképeket festeni Nagy Imre festőművész stílusában.

Galéria

W. Szabó Péter elmondta, a mesterséges intelligencia modellek betanítása rendkívül erőforrásigényes, szuperszámítógépek kellenek hozzá, viszont utána a program futtatása nagyon hatékony. „Az összes mesterséges intelligencia, ami a piacon van és neurális hálózaton alapszik, előre betanított modell, vagyis nem ott és akkor tanul, amikor beszélgetünk vele, hanem csak a következő verziója lesz majd okosabb” – osztott meg a hallgatósággal.

A gép betanítása ún. promptolással történik, amely során a promptmérnök kulcsszavakat ad meg a mesterséges intelligencia számára, amelyeket a gép több lépésben feldolgoz, majd kiad egy eredményt. Először egy idea-szerű képet generál, majd lépésről-lépésre egy picit közelebb kerül a valósághoz, míg végül elér a végeredményhez.

A kutató hangsúlyozta, a világ egyre inkább olyan irányba halad, hogy szinte minden munkahelyen szükség lesz promptmérnökre, különösen a ruhatervezés, a fotózás, a grafikus művészetek, vagy a reklámszakma területén, de egy szegedi vendéglő készített már hamburgert is a mesterséges intelligencia segítségével.

„A mesterséges intelligencia hat a valóságra is, nem csak a virtualitásban létezik. Itt az ideje, hogy elkezdjünk gondolkodni, hogy mennyi mindent ki tudunk váltani mesterséges intelligencia által vezérelt gépekkel” – vélekedett, hozzátéve, hogy egyre több erdélyi és magyarországi cég indul el ilyen irányba.

W. Szabó Péter a mesterséges intelligencia árnyoldalairól is beszélt, felhívva a figyelmet, hogy a technológia használatával bárkiről lehet ún. deepfake-videót készíteni, amin olyan dolgokat mond vagy tesz, ami nem történt meg a valóságban. „Jövőben lesz négy választás, és egészen biztos, hogy rengeteg nem valódi videó fog megjelenni a közösségi médiában, és ezeket egyre nehezebb lesz megkülönböztetni a valóságtól” – figyelmeztetett.

Hozzátette: ennek a jelenségnek a másik hátránya, hogy egy valóóban megtörtént dologról készült videóról is lehet majd azt állítani, hogy számítógép generálta, ha valaki le szeretné tagadni. „Ez egy komoly veszély, amivel a társadalomnak kell kezdenie valamit. Ehhez az első lépés, hogy meg kell érteni a problémát, és utána lehet megoldást keresni rá” – mondta.

A továbbiakban W. Szabó Péter a promptmérnöki munkakört mutatta be, amely elmondása szerint olyan embert jelent, aki nagyon jól meg tud oldani problémákat a mesterséges intelligencia segítségével. „Erre a fajta tudásra nagyon nagy szükség lesz a jövőben, már a Budapesti Műszaki Egyetemen is tervezik egy alkalmazott mesterséges intelligencia nevű mesterképzés elindítását” – emelte ki.

Galéria

Mint mondta, a promptmérnökök általában heti 32 órában dolgoznak, mivel magas hozzáadott értékű munkát végeznek, aminek nyomán viszonylag rövid időn belül minden embernek a munkaprogramja le fog csökken 32 órára – vélekedett. Munkaideje alatt a promptmérnök kísérletezik a rendszerrel, hibákat keres a válaszokban, optimalizálja a beírandó kulcsszavak mennyiségét, általánosítani próbálja a beírandó utasításokat, hogy több hasonló probléma megoldására alkalmasak legyenek, betartja a mestereséges intelligenciát szabályozó (jog)szabályokat, folyamatosan tanul és átadja tudását az új kollégáknak.

Egy jövendőbeli promptmérnöknek jó kommunikáció készséggel kell rendelkeznie, ismernie kell az angol, a magyar, illetve egy harmadik nyelvet, ugyanakkor rendelkeznie kell alapvető számítástechnikai készségekkel, esztétikai érzékkel és mesterségesintelligencia-használati tapasztalattal – mondta el W. Szabó Péter, majd az esemény zárásaként a közönség soraiból érkező kérdésekre válaszolt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés