Tizenegy utca felújítását célzó, uniós finanszírozású projektet vitt végig Gyerő József, Kovászna város polgármestere és szűkebb-tágabb csapata.
2023. december 12., 08:482023. december 12., 08:48
A Regionális Operatív Programban 2016-ban kiírt pályázat az országos érdekeltségű fürdővárosoknak adott lehetőséget közúti infrastruktúrájuk felújítására – ez például egyik előnye annak, hogy fürdővárossá nyilvánították Kovásznát. Az önkormányzat kapott az alkalmon, telekkönyveztette a szóban forgó utcákat, a helyi tanács pedig 2016 augusztusában hagyta jóvá a megvalósíthatósági tanulmányt erre a beruházásra.
A megvalósíthatósági tanulmány aktualizálása után novemberben másodszor is benyújtották a támogatáskérést, de most csak a ivóvíz-, szennyvíz- és esővíz-elvezető rendszer tulajdonjogának bizonyítását kifogásolta a pályázat elbírálója, holott több jogszabály tételesen is kimondja, ezek az önkormányzatok tulajdonai.
Gyerő József végzettsége szerint jogász, ez pedig azért említésre méltó, mert még sokszor kellett az ellentmondó törvénykezésekből kihámozni azt, ami a projektet előreviszi, vagy hivatkozni arra, ami egyébként józan paraszti ésszel természetesnek tűnik, vagy akár törvénybe is van iktatva, de a „szakértőknek” bizonyítani kellett.
Mikor a pályázatot másodszorra is elutasították, az önkormányzat megfellebbezte azt, sikerrel, így 2017 áprilisában terepszemlére küldtek egy szakértőt, aki rendkívül ellenségesen újra felemlegette a bizonyítatlan tulajdonjogot, holott az már le volt tárgyalva. Végül 2017 júniusában elfogadta a fejlesztési ügynökség Kovászna pályázatát, aláírták a szerződést, ezzel egy időben pedig a város lemondott a Vidékfejlesztési Program (PNDL) keretében benyújtott támogatási igényről ugyanennek a tizenegy utcának a felújítására.
A polgármesteri hivatal közbeszerzésen meghirdette a műszaki terv elkészítését, ezt el is készítette egy galaci cég, majd kiírta (volna) a licitet a kivitelező megtalálására, de a közbeszerzések online platformja (SICAP) ezt nyolcszor visszadobta, mindig más formai okokra hivatkozva. Ezzel a procedúrával is eltelt egy év, majd
Ennek kifizetését az Európai Beruházások és Projektek Minisztériuma elutasította azzal, hogy nem volt a feltételeknek megfelelő a pályázat lebonyolítása (olyan körülmények között, hogy minden pályázattal kapcsolatos műveletet ellenőriztek a pénzügy felkért szakemberei), ennek következtében a finanszírozás negyedét megvonják. A konkrét oka a megvonásnak az volt, hogy a kivitelező egyik alvállalkozójának aktacsomójából hiányzott az ügyvezető priusza (cazier), amit két napon belül pótoltak ugyan, de ez nem számított, mint ahogy az sem, hogy ennek semmilyen jelentősége, illetve nem generált pénzügyi következményeket, ilyen esetekben pedig nem büntethet a hatóság, ezt kormányrendelet mondja ki.
„Fellebbeztünk, de ugyanaz a bizottság, amelyik először helyt adott a fellebbezésnek, ezúttal elutasította a folyamodványunkat, közben a városnak fizetnie kellett a számlákat, beleértve azt a 25 százalékos részt is, amit a finanszírozónak kellett volna állnia: megterheltük a város költségvetését, más beruházásoktól vontuk el az összegeket. Ismét fellebbeztünk a fellebbviteli bíróságon és nyertünk is 2022 novemberében.”
Közben az önkormányzatnak még „meg is kellett sürgetni a bíróságot”, amely eredetileg 2024-re tűzte volna ki a tárgyalás időpontját, szerencsére sikerült gyorsabb döntésre rábírni őket. 2023 októberében született ez ügyben végleges és Kovászna városának kedvező döntés, ez pedig azt is jelentette, hogy a támogatás 25 százalékos csökkentését jogtalannak ítélték. Ennek ellenére mindmáig alkalmazza a finanszírozó a csökkentést a kifizetéseknél.
„Ez büntetőjogi kategória, hatalommal való visszaélés” – fogalmazott a polgármester, aki szerint a pályáztató időhúzásra is játszott, mindamellett, hogy úgy tűnik, nem is az az érdeke, hogy ezek az uniós összegek felhasználásra kerüljenek, kényelmesebb neki az, ha lemondanak a bürokratikus, nyűgös lebonyolításról az önkormányzatok, vagy visszalépnek a nagy felelősséggel járó kivitelezéstől. Nem is csoda, ha legtöbbjük húzódozik az uniós projektektől, a némileg kevesebb macerával járó kormányprogramokat inkább bevállalják. Ugyanakkor sokat tanultak is ez ügyből a kovásznai polgármesteri hivatal pályázattal foglalkozó munkatársai: a kis csapat sok tapasztalatot halmozott fel és jártasságot szerzett törvényismeretben, ami jól jön még a további, hasonló beruházások megvalósításakor.
A „11 utcás projekt” lezárása tehát azt jelenti, hogy Kovásznán 23 millió lejes összköltséggel felújították a Gábor Áron, Aurel Vlaicu, Tímár, Petőfi Sándor, Erzsébet, Iustinian Teculescu, Lakosok, Dsida Jenő, Kórházi, Andrei Saguna és Mész utcát. Pontos adatokkal szolgált Para Sándor városmenedzser:
Agyerő József polgármester köszönetet mondott mindenkinek, akinek része volt a befektetés megvalósításában, hasonlóképpen a lakosoknak is, akik tűrték a felújítással járó bonyodalmakat. A még hátralévő és ez évben kifizetendő költségekre a város hitelt vesz fel, eközben pedig a minisztériumtól kéri – egyelőre hiába –, hogy az eddig jogtalanul levont összegeket adja vissza.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!