Van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni – jelentette ki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki szerint bár a román közigazgatási rendszer ezer sebből vérzik, annak átszervezését megfontoltan, a magyar kisebbségre való tekintettel kell végrehajtani, a községek felszámolása nélkül.
2023. december 11., 16:012023. december 11., 16:01
Vélhetően a jövő évi parlamenti és helyhatósági választásokat követően, 2025-ben fog sor kerülni a közigazgatási rendszer átszervezésre, amely sorsdöntő változásokat hozhat a magyar kisebbségre nézve. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) májusban nyújtott be egy törvényjavaslatot, amelyben a megyék összesűrítését indítványozta az országos költségvetés csökkentése érdekében. Antal Árpád szerint a magyar közösség tekintetében eddig ez a legbarátságosabb javaslat, hiszen a terv szerint Kovászna és Hargita megyét „csak” Brassó megyével kötnék össze.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és Nemzeti Liberális Párt (PNL) által alkotott kormánykoalíció a községeket vonná össze, mondván, hogy azok önmagukban nem életképesek, nem tudnak annyi pénzt termelni, hogy fenntartsák saját magukat. A polgármester szerint azonban nem szabad elfelejteni, hogy az önkormányzat közszolgáltatás és nem könyvelési tétel. „Nem jó, ha felszámolunk községeket és megyéket. De ami nagyon világos üzenet kell legyen részünkről az egész román politikai közösség irányába az, hogy van egy olyan vörös vonal, amit nem lehet átlépni: nem lehet úgy átszervezni a romániai közigazgatást, hogy egyetlenegy egységben se maradjanak többségben a magyarok. Ezt a vörös vonalat még Ceaușescu sem merte átlépni” – nyomatékosította az elöljáró.
Antal Árpád továbbá azt is kihangsúlyozta, hogy aki számára fontos Erdély, az belátja, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az egyetlen, amely az elmúlt 33 évben tett is valamit a magyar közösségért és annak fejlődéséért. „Csak az RMDSZ fogja tudni megakadályozni 2025-ben azt, hogy egy fejetlen, irreális, a magyar társadalom szempontjából végzetes regionális átszerveződés történjen Romániában” – fogalmazott. Szerinte az elmúlt három évtizedben a szövetségnek sikerült felépítenie egy olyan intézményrendszert, amely biztonságot nyújt a magyar közösségnek, ez azonban meginogni látszik és könnyen elveszhet, ha a mögötte álló politikai erő gyengül.
A jelenlegi közigazgatási rendszer 1968-ban jött létre, azóta két reformot javasoltak Romániában, a polgármester pedig kiemelte, hogy az RMDSZ-nek köszönhető az, hogy sikerült megakadályozni a magyar kisebbséget előnytelenül befolyásoló átszervezéseket. Traian Băsescu volt román államfő 7-8 megye eggyé való sűrítését szorgalmazta, az ország 42 megyéjét összesen 8-ra csökkentette volna. Ez azonban nem történt meg, és Antal Árpád szerint az RMDSZ érdeme, hogy most nem kell „megamegyékben” éljen a lakosság. Később Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök is előterjesztett egy elképzelést, a szövetség azonban azzal is szembement, mondván, hogy Romániában maradnia kell legalább egy magyar többségű régiónak.
A közigazgatási reformot illetően az RMDSZ-nek is van javaslata, amit időközben frissíteni fognak. Az eddigi elképzelésben a fejlesztési régiók átszervezését szorgalmaznák, vagyis azt, hogy a jelenlegi 8 fejlesztési régió helyett több, erősebb társadalmi kohézióval rendelkező, és földrajzi, történelmi, gazdasági szempontból homogénebb régiókat hozzanak létre. Második lépésben ezeknek közigazgatási hatásköröket is adnának alkotmánymódosítás révén.
Antal Árpád a csütörtöki sajtótájékoztatón ugyanakkor néhány frissen készült közvéleménykutatás eredményeiről is beszámolt, amelyek szerinte a jövőben komoly politikai és társadalmi problémákat vethetnek fel. Ezek egyike, hogy a felmérések alapján jelenleg a Gheorghe Simion által vezetett Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) 20 százalék felett van a támogatottsága, a Diana Șoșoacă-féle pártfogók pedig elérik az öt százalékot.
„Enyhe túlzással azt is mondhatjuk, hogy minden harmadik román ember a két szélsőséges párt valamelyikére szavaz. Ez számomra ijesztő” – véleményezte a polgármester az eredményeket és hozzátette, hogy ezek a számok ennél magasabbak is lehetnek a valóságban, tekintve, hogy sokan nem vállalják fel nyilvánosan pártpolitikai nézeteiket. Szerinte egy része azoknak a román politikusoknak, akik most a PSD, PNL pártokban politizálnak, „felnevelték” azokat a szavazókat, akik most helyettük az AUR-ra szavaznak, a magyarok jövőjét pedig nagyban fogja befolyásolni az, hogy jövőre kire voksolnak majd a választópolgárok.
Fotó: Tuchiluș Alex
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!