Idén Kézdiszentlélek adott otthont a Székelyföldi Betlehemes Találkozónak. A község művelődési háza megtelt érdeklődőkkel, Hargita megyéből hét, megyénkből két csapat vett részt az idei rendezvényen. A szervezők már azt is tudják, jövőben melyik település ad otthont a vándorjelleget öltött hagyományőrző eseménynek.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában kisorsolták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását: a két slágerpárharcot a Paris Saint-Germain és a Real Madrid, valamint az Atlético Madrid és a Manchester United vívja majd.
December 9–12. között az olaszországi Velencében rendezték meg a Youth League ifjúsági profi ligás versenysorozat idei utolsó állomását. A Sport-All, illetve MTK Budapest két háromszéki karatékája is tatamira lépett az 54 ország 2430 nevezője között.
Az élvonalbeli labdarúgó-csapatok létét nagyban befolyásolja az utánpótlás-központjaik működése, eredményessége. Ezek pontozását, minősítését minden évben elvégzi a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) illetékes ügyosztálya, és az új bajnokságra az eredmények függvényében adják (vagy nem adják, felfüggesztik) az indulási jogot, úgynevezett licencet.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Lerántotta a leplet a 2022-es év színéről a Pantone, külön érdekesség, hogy a cég idén először egy új színt választott meg erre a címre, írja a CNN.
Tíz oltást kapott egyetlen nap alatt egy új-zélandi férfi, akit állítólag lefizettek, hogy mások helyett oltassa be magát; az egészségügyi hatóságok vizsgálatot indítottak – számolt be a Stuff című új-zélandi hírportál szombaton.
Habár gyakran halljuk, hogy Oroszország a szélsőségek országa, ez most hőmérséklet tekintetében abszolút be is igazolódott.
Kóbor kutya mart halálra egy hatéves kisfiút, miközben a család háza előtt, az utcán játszott - közölte hétfőn a Konstanca megyei rendőrség.
Vagy december 24-éig, vagy január végén fogadják el a 2022-es állami költségvetésről szóló törvényt - nyilatkozta hétfőn a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

A teremtett világ szépségét mindig meg kell mutatnunk – véli Káel Csaba, a Magyar menyegző rendezője, akivel a magyar néptánc, népzene erejét és egy szerelem történetét egybesodró film csíkszeredai vetítésén beszélgettünk.
A RO Vaccinare Facebook-oldalon közzétették a legfrissebb (december 5.) adatokat a koronavírus elleni átoltottságra vonatkozóan.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) követeli az Állandó Választási Hatóság (AEP) büntetőeljárás alatt álló elnöke, Constantin Mituleţu-Buică lemondását.
A december 2-án a 12-es országúton, a Sepsiszentgyörgy Csíkszereda felőli kijáratnál történt halálos balesetet követően elvégzett vérvizsgálat eredményei azt mutatják, hogy az ütközést túlélő rendőr vérében közel 2 gramm/ezer tiszta alkohol volt.
A legutóbbi tájékoztatás óta 494 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 16.971 teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Egy amerikai nőnek sikerült egy hajcsatot házra váltania egy sor ügyes csere révén.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közölt adatai szerint az októberi 7,9 százalékról novemberben 7,8 százalékra csökkent az éves infláció. A nem élelmiszer jellegű termékek 10,49 százalékkal, az élelmiszerek 6,10 százalékkal drágultak, a szolgáltatások díja 4,09 százalékkal nőtt.
A holland pénzügyőrség elfogott egy férfit, aki az interneten árusított állítólagos koronavírust tartalmazó fiolákat, hogy az emberek megfertőzhessék magukat gyógyultsági igazolvány későbbi kiváltása érdekében – közölte szombaton a holland pénzügyminisztérium csalásokkal foglalkozó osztálya (FIOD).