
December 9–12. között az olaszországi Velencében rendezték meg a Youth League ifjúsági profi ligás versenysorozat idei utolsó állomását. A Sport-All, illetve MTK Budapest két háromszéki karatékája is tatamira lépett az 54 ország 2430 nevezője között.
2021. december 14., 00:052021. december 14., 00:05
A junior korosztályú Vitályos Eszter a 65 versenyzőt felsorakoztató –53 kg-os súlycsoportban első, bosnyák ellenfelét 5–3 arányban győzte le. Következett a horvát Sgardelli Ema, aki ellen egy váratlan térdsérülés miatt Eszter nehezen tudott harcolni, így 2–0 arányban alulmaradt.
A szintén junior Benkő Zsolt a +76 kg-osok mezőnyében, 65 induló közül egészen a csoportdöntőig jutott. Első, olasz ellenfelét magabiztosan, 8–0-ra múlta felül, majd a ciprusi Sobakin Alexandros felett 10–2 arányban diadalmaskodott. A csoportdöntőben a bosnyák Cresic Sandro 3–2 arányban jobbnak bizonyult nála. Sajnos a vigaszágon való bizonyítás lehetősége is meghiúsult, mivel a bosnyák versenyző nem jutott döntőbe.
„Nem szomorkodunk, hiszen helyünk van a korosztályos elit mezőnyben, de most egy kis pihenőre küldöm a versenyzőket. Annál is inkább, mivel bejelentették, hogy a 2022-es februári korosztályos Eb-t elhalasztják júniusra” – közölte Vass Hunor edző, egyúttal áldott ünnepeket kívánva az egyesület munkáját segítő szülőknek és támogatóknak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!