Újabb elismerést kapott Karikó Katalin, akit ezúttal a Time magazin választott az év hősei közé. A Covid-19 elleni vakcinát kifejlesztő kutatók azért érdemelték ki ezt a címet, mert óriási áttörést értek el az orvostudományban az újfajta mRNS-technológiával.
Kihívta a rendőrséget pénteken Diana Şoşoacă szenátor egy külföldi televíziós stábnak adott interjú közben, mert konfliktusba került az újságírókkal a nekiszegezett a kérdések miatt - értesült hétfőn az Agerpres hírügynökség rendőrségi forrásokból.
Nicolae Ciucă kormányfő hétfőn utasította a miniszterelnök ellenőrző testületét, hogy vizsgálja meg a diákok szűrésére használt nyáltesztek beszerzését, amit a közbeszerzési hivatal (ONAC) és a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) bonyolított le - tájékoztatott a kormány.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege hétfői ülésén megszavazta Cristi Danileţ kizárását a bírói karból.
Magyarországon is megjelent a koronavírus omikron variánsa, két laboratóriumi mintában mutatták ki - hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában hétfőn. Hozzátették: az egyik fertőzöttnek enyhe tünetei vannak, a másik középsúlyos állapotban van és kórházban ápolják.
A legkevésbé városias területeken, a moldvai országrészben, illetve Kovászna és Hargita megyében a legalacsonyabb a lakosság koronavírus elleni átoltottsága - derült ki az oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) legfrissebb, regionális bontású összegzéséből, amelyet hétfőn ismertetett a Hotnews.ro hírportál.
A következő két hétben (december 13-26. között) nem várható a nappali és az éjszakai hőmérsékletek átlagértékének jelentős ingadozása - derül ki az Országos Meteorológia Szolgálat hétfőn közzétett előrejelzéséből.
Kelemen Hunor szerint az államnak legtöbb 28 napig kellene fizetnie az alkalmazottak tesztelését, mert ennyi idő alatt megkaphatják a koronavírus elleni oltás mindkét adagját.
Nagyon döcögős a tanintézményekben dolgozók és tanulók nyáltesztelős szűrése. Megkéstek az ellátással, a kormány szerint a beszállítók a hibásak.
Vasárnap Brassópojánán került sor a Termalia 2021 díjátadó gálára, a romániai SPA- és gyógyturizmus referenciaeseményére. A nagyközönség részéről érkezett jelölés, valamint a szakértőkből álló zsűri értékelése alapján Háromszék elnyerte a 2021-es legjobb hazai spa turisztikai célpontja (Best spa destination 2021) díjat.
Nem nyerték el a fődíjat a Romanian Healthcare Awards-on a megyei kórház munkatársai, de így is győztesnek érzik magukat. Mint írták, a fináléban lenni is legalább akkora megtiszteltetés.

A teremtett világ szépségét mindig meg kell mutatnunk – véli Káel Csaba, a Magyar menyegző rendezője, akivel a magyar néptánc, népzene erejét és egy szerelem történetét egybesodró film csíkszeredai vetítésén beszélgettünk.
A hétvégén egy portékávézás erejéig megszállták a kézműves angyalok a sepsiszentgyörgyi Izabella Boutique Hotelt. A Női vállalkozók Erdélyben Facebook-csoportban összekovácsolódott közösségből a kézművesek egy része úgy döntött, Marosvásárhely, Kolozsvár és Székelyudvarhely mellett idén új helyszínre, Sepsiszentgyörgyre is eljönnek megmutatni a portékájukat.
Január 9-ig zajlik az az akciósorozat, amelynek során a háromszéki rendőrök a pirotechnikai eszközök szabálytalan használatát veszik górcső alá. Ezzel párhuzamosan tájékoztató programok is zajlanak, ezek célja a megelőzés, a polgárok biztonsága.
Szörcsén vasárnap délben az imaterem adott helyet az adventi műsorral összekötött Népi motívumok a modern ruházaton nevet viselő kollekció bemutatásának.
Bölönben a mandátumát december 17-én éppen egy éve átvevő Ferencz Zoltán alpolgármesterrel beszélgettünk, aki október vége óta egy táblabírósági ítélet nyomán (a négyszer újraválasztott Sikó Imre polgármestert felfüggesztették tisztségéből) a községvezetői teendőket is ellátja. Olyan megvalósításokról számolt most be, melyek Bölönt méltán emelik ki a falvainkra ereszkedő decemberi szürkeségből.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet szervezésében hétvégén a 100 éve született Szentimrei Judit iparművészre és néprajzkutatóra emlékező-emlékeztető kiállítás nyílt Sepsiszentgyörgy főtéren, családja számos tagjának közreműködésével és jelenlétében.
Advent harmadik vasárnapja délután a zuhogó eső ellenére is megtelt élettel a sepsiszentgyörgyi vártemplom udvara a jótékony céllal megszervezett karácsonyi forgatagon, bizonyítván, hogy a szeretetből fakadó segítőkészség nem hátrál meg az eléje tornyosuló akadályok elől.