
Bölönben a mandátumát december 17-én éppen egy éve átvevő Ferencz Zoltán alpolgármesterrel beszélgettünk, aki október vége óta egy táblabírósági ítélet nyomán (a négyszer újraválasztott Sikó Imre polgármestert felfüggesztették tisztségéből) a községvezetői teendőket is ellátja. Olyan megvalósításokról számolt most be, melyek Bölönt méltán emelik ki a falvainkra ereszkedő decemberi szürkeségből.
2021. december 14., 00:122021. december 14., 00:12
Kiderült, terveit szinte teljes mértékben megvalósíthatta. Egy év alatt a falu mintegy 500 mezőgazdasági parcelláját telekkönyveztették, ezen kívül 600 erdőparcellát is. A bölönpataki patak mellett levő út helyreállítására a szerződést a Kovászna Út és Híd Rt-vel megkötötték, foghatnak neki a munkának, az itt lakó bölönpataki családokhoz így a mentőautók és a szemétszállító autó is gond nélkül feljuthat majd. Bölönpatakra, ahonnan keddenként szállítják el a szemetet, 40 kisebb kukát vásároltak és szereltettek fel oszlopokra, ezeket alkalmanként üríttetik a közmunka-köteles személyekkel. 80 tonnáig mérő mérleget vásároltak, melyet most szerelnek a volt kollektív épülete mellett, ugyanis a Tega tonnára szállítja a szemetet Bölönből; azt szeretnék, ha le tudnák ellenőrizni a mennyiséget.
Kerítést építettek a volt kollektív-épületek mellé, ami eltakarja a romos részt, így a falu déli bejárata sokkal esztétikusabbá vált. Szép lett a polgármesteri hivatal épülete is, melyet felújítottak, előtte aszfaltozott, kifestett parkoló készült. A mezei utakat 75%-ban feljavították a gazdák segítségével, kavicsoztak, legyalulták.
Mint mondta, a gazdákat segítené egy állatvágó-létesítmény megépítése is, melyet jövőben prioritásként kezelnek. A falu mellékutcáinak állapotán is javítottak, tavasszal folytatják az elmaradt munkálatokat. Nagyajtával közösen a szennyvízhálózat kiépítésére pályáztak a Saligny-programban, és külön pályáztak a vízhálózat bővítésére is, melyre még mintegy 70 család szeretne csatlakozni.
A sportklub bejegyeztetése hivatalosan is megtörtént, a futballpályát karbantartották, a focicsapat elől elgördültek az akadályok. Pályázatok révén támogatták idén a sportot (25 ezer lejjel) és a kultúrát (15 ezer lejjel). Reméli, jövő februárban a falu híres farsangját is megrendezik.
A bölöni tanács megvásárolt egy 2,8 hektáros beltelket is jó állapotban levő épülettel: itt különböző rendezvényeket tartanának, kulturális központtá alakítanák, például itt rendeznék a bölöni napokat is. Ottjártunkkor épp az unitárius egyház döntésére vártak: eladják-e az iskola mögötti épületet és a kultúrotthont. Ha igen, azokat is megvásárolják. Az ingatlanok jelentős felújításra szorulnak, ezeket modernizálnák, melléjük sportcsarnokot építenének. A faluközpontban, az Erzsébet park mellett is járdát építettek, Bölönpatakon az iskola tetőzetén cserepeket cseréltek, a bölöni tűzoltóépület tetőzetének javítása is következik.
– Fontos lenne az iskola felújítása is, ahol 3 osztályterem berendezésére futotta eddig, de várjuk a visszajelzést a Befektetési Alaptól, ahova pályázatot tettünk le erre – mondta Ferencz Zoltán, aki hangsúlyozta, munkáját jelentősen segíti a felfüggesztett elöljáró és a volt alpolgármester, Rudolf Béla is.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!