Műszaki gondok hátráltatták, így nem tudott sokat javítani pozícióján Gyenes Emánuel: a Dakar-rali harmadik versenynapján a 49. időt teljesítette a motorkerékpározók között, a male moto kategóriában pedig a hatodik időeredményt érte el.
Szerdán pótolták a december végéről elhalasztott 12. fordulóbeli bajnoki mérkőzést a női kosárlabda Nemzeti Ligában, a Sepsi-SIC Brassóban is rászámolt az Olimpiára.
Kevesebb mint egy hónap múlva, február 4-én lobban fel a láng Pekingben a XXIV. téli olimpián, melyre eddig 11 magyar sportoló szerzett kvótát, és további kettő-négy indulási jog remélhető. A Román Olimpiai Bizottság még nem közölte az indulók pontos számát, amit azzal indokolt, hogy január 16-ig tartanak a kvalifikációk egyes sportágakban.
Isteni parancs-e a cölibátus, bűnt követ-e el az a katolikus pap, aki enged a szerelem hívásának, feszül-e ellentét hivatástudat és házasélet között? Íme, néhány kényes kérdés, amit a szolgálattól családos volta miatt eltiltott, egykori nagyváradi plébános (Szent László-templom), Sikli László feszegetett a vele készített exkluzív interjúnk során.
A lakók sokszor várják el a polgármesteri hivataltól, hogy a gondjaikat megoldja, azonban ez nem mindig lehetséges. A hivatal nem végezhet el semmilyen munkálatot (a pincék kitakarítását, tömbházak szigetelését, a falak lefestését, stb.). olyan területen, amely nem a közvagyon része, azaz a község tulajdona – részletezte lapunknak Bordás Enikő. Ezekért a lakótársulások tehetnének, ha lennének ilyenek.
Az uzoni önkormányzat négy, az eddigieknél sokkal nagyobb teljesítményű kamerát szerelt fel a múlt napokban, amelyekkel éjjel-nappal beazonosítható a járművek rendszáma. A helyi rendőrség felügyeletével a szociális munkások is a község hasznára vannak.
Nem törődve a bürokratikus akadályokkal, az uzoni önkormányzat szívósan viszi előre megkezdett projektjeit. Közel harminc pályázata folytán rengeteg pénz érkezett és érkezik a községbe, ami megújult műemlék épületek és új építmények, leaszfaltozott utak és közösségi szellem kialakulására alkalmas rendezvények formájában mutatkozik meg. A folyamatban levő munkákról és tervekről már beszámolt Bordás Enikő polgármester, akit a 2022-es évösszegző beszélgetésünkben ezúttal a gazdasági és közösségi élet más ve
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Háromszéken a téli ünnepek alatt egyetlen trichinagyanús esetet jegyeztek a hatóságok, de végül a fertőzés szerencsére nem igazolódott, így trichinás fertőzés nélkül, ételmérgezés mentesen zajlottak az ünnepek.
A kovásznai húszéves Eördögh Barnánál októberben fedeztek fel egy ritka, különleges betegséget Hollandiában. Az elkövetkező másfél hónapban két műtétre is szüksége lesz, amelyeknek költsége közel tízezer euróra rúg, amelyet a családja önerőből nem tud előteremteni. A sepsiszentgyörgyi Életmentő Kupakok Egyesület múlt év végén gyűjtést indított, hogy a fiatalember mielőbb részesülhessen a szükséges orvosi ellátásban.

Kassai Lajos évtizedeken át építette a modern lovasíjászat rendszerét.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Jóváhagyta a sepsiszentgyörgyi helyi tanács három Oltmező utcai, megüresedett szociális lakás szükséglakássá nyilvánítását, hogy ha majd megkezdődnek az Őrkőn a területrendezési, illetve bontási munkálatok a leendő új óvoda, 50 lakás és közösségi központ helyén, legyen hova költözniük azoknak, akiknek a háza éppen erre a területre esett.
Dr. Bán István független baróti tanácsos a december végi tanácsülésen több kérdést is feltett Benedek-Huszár János polgármesternek, arra kérve, hogy egy egyszerű kimutatás formájában számoljon be neki a mandátum kezdete óta eltelt egy év és három hónap tevékenységéről, hangsúlyosabban Barót pénzügyi kiadásairól és bevételeiről.
Vizi Imre erdélyi énekes is bejutott egyedüli magyarként az Eurovíziós Dalfesztivál romániai válogatójának elődöntőjébe, amelynek 45 versenyzőjét több mint kétszáz előadó közül választotta ki a zsűri.
Az Európai Unió szigorította a tetoválófestékekre vonatkozó szabályozást, valamint korlátozást léptetett érvénybe a tartós sminkekhez készült festékkeverékekben található veszélyes vegyi anyagokra vonatkozóan - közölte az Európai Bizottság (EB) kedden.
Jövő héten elérhetővé válhat a Covid-betegek állapotfelmérő központjainak interaktív térképe - mondta szerdán Alexandru Rafila.
Négy fiatal – három férfi és egy nő – halt meg január 1-jén délelőtt a magyarországi Tapolca és Kisapáti közötti vasúti átjáróban, amikor az autó, amelyben utaztak, vonattal ütközött. A kocsi ötödik utasa, egy fiatal nő túlélte a balesetet, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.