Közeleg a téli olimpia

Kevesebb mint egy hónap múlva, február 4-én lobban fel a láng Pekingben a XXIV. téli olimpián, melyre eddig 11 magyar sportoló szerzett kvótát, és további kettő-négy indulási jog remélhető. A Román Olimpiai Bizottság még nem közölte az indulók pontos számát, amit azzal indokolt, hogy január 16-ig tartanak a kvalifikációk egyes sportágakban.

Székely Hírmondó

2022. január 06., 00:152022. január 06., 00:15

A legnépesebb magyar különítményt a rövidpályás gyorskorcsolyázók alkotják annak köszönhetően, hogy a címvédő férfi váltó részvételi jogot szerzett. A nők most nem szerepelnek a váltóban, de mivel sikerült két kvótát szerezniük egyéniben, így az új számban, vegyes váltóban is indulhatnak a magyarok, ráadásul éremeséllyel. A távonkénti elosztás alapján a férfiaknál hárman állhatnak rajthoz 500, 1000 és 1500 méteren, míg mindhárom női számban két magyar induló lesz. A magyar szövetség korábban az éremesélyesnek számító három férfi versenyzőt – Liu Shaolin Sándort, Liu Shaoangot és Krueger John-Henryt –, valamint Jászapáti Petrát „védetté” nyilvánította, azaz ők csak rendkívüli esetben maradnak ki a pekingi csapatból, így aztán elvileg a férfiaknál még két, a nőknél egy hely kiadó. Várhatóan január 19-én lesz kerethirdetés.

A magyar küldöttség a rövidpályás gyorskorcsolyázók elmúlt években elért eredményei alapján komoly éremszerzési eséllyel kel útra. A sportág honi képviselői 2006 óta valamennyi játékokon elértek pontszerző helyezést, az előző két olimpiai ciklusban pedig a világ élvonalába emelkedett Magyarország rövidpályás gyorskorcsolyában. A világ- és Európa-bajnokságokon 2015 óta rendre volt magyar dobogós és nem ritkán aranyérmes is, akárcsak a világkupa-sorozatokban. Műkorcsolyában a Chtchetinina Ioulia, Magyar Márk páros szerepelhet a kínai fővárosban, míg sífutásban minden bizonnyal Kónya Ádám és Pónya Sára. Valószínűsíthető még egy-egy férfi és női alpesi síző indulása is, továbbá hódeszkában van esély félcsőben egy női kvótára. Gyorskorcsolyában Nagy Konrád harmadik számú tartalék, így az indulására kevés az esély.

Négy éve, Phjongcshangban hat sportágban 19 magyar versenyző indult. A magyarok eddig hét érmet – egy aranyat, két ezüstöt és négy bronzot – szereztek a téli játékokon. Egészen Phjongcshangig valamennyi dobogós helyezés műkorcsolyában született, de 2018-ban a rövidpályás gyorskorcsolya férfi váltó történelmet írt, megszerezte az első győzelmet. Azt megelőzően legutóbb 1980-ban a Regőczy Krisztina, Sallay András jégtáncpáros lett második Lake Placidben. Románia egy bronzéremmel rendelkezik, amit a Nicolae Neagoe, Ion Panturu kettős 1968-ban szerzett szánkóban a grenoblei játékokon.

A koronavírus-járvány miatt csak hazai szurkolók lehetnek jelen a versenyeken, de ők is több helyen korlátozott számban, a pandémia újabb hulláma miatt azonban akár további korlátozásokat, tiltásokat vezethetnek be. Az oroszok – akárcsak négy éve – a rendszerszintű doppingolás miatt nem vehetnek részt hazájuk zászlaja alatt a játékokon, ezért „orosz csapat” vagy „olimpiai sportoló Oroszországból” megjelöléssel szerepelhetnek. A 16 hivatalos versenynapon át zajló téli játékokon 15 sportág 109 számában hirdetnek bajnokot. Phjongcshangban még héttel kevesebb aranyérmet osztottak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés