Számon kérte a pénzügyeket

Dr. Bán István független baróti tanácsos a december végi tanácsülésen több kérdést is feltett Benedek-Huszár János polgármesternek, arra kérve, hogy egy egyszerű kimutatás formájában számoljon be neki a mandátum kezdete óta eltelt egy év és három hónap tevékenységéről, hangsúlyosabban Barót pénzügyi kiadásairól és bevételeiről.

Böjte Ferenc

2022. január 06., 00:012022. január 06., 00:01

Mint elmondta, többen is megkérdezték tőle az utcán, hogy „mennyiért mosdattátok meg a bányászokat”, amire ő nem tudott felelni, hiszen azt se tudta, hogy ez pénzbe került. Arról van szó, hogy a Barót központjában található bányászszobrot tavaly a polgármesteri hivatal megtisztíttatta, mondván, hogy a város emlékeit kötelesség gondozni, rendben tartani.


– A mandátummal úgy indultunk, hogy dőlni fog a pályázati pénz Barótra. Tudtommal idáig három pályázat lett benyújtva – vezette fel számonkérését dr. Bán. – Az első a diákok táblagépeire, amiről utólag hallottam, hogy nem nyertük meg. Nemrég megint megszavaztunk két pályázatra önrészt, éspedig a köpeci iskola illemhelyének felújítására, de a megyei tanácsnál a pályázatot elveszítettük. Viszont az elkészült munkát ki kell fizetni. Barót kell kicsengesse a pályázatból remélt pénzt is? Akkor továbbmenve, van ez a délutáni oktatás, melyre szintén megszavaztuk az önrészt, de a pályázatot szintén elveszítettük.
Bán megjegyezte, ettől függetlenül a délutáni oktatás működik, hiszen a polgármester díszoklevelet is kapott ezért. A kérdése erre vonatkozóan az volt, hogy a megyei tanács részét ebben a programban ki fizeti, ha nem nyerte meg a város a pályázatot?


– Annyi tanulmányt készítettünk, hogy annyi pályázat nem lesz kiírva az elkövetkező tíz évben sem. Kell tudni, hogy amennyiben három évig nem tudjuk ezeket felhasználni, kárba mennek. S mi van a megkezdett pályázatokkal? Az iskolaépülettel? Most még mindig várunk valamire, úgy tudom, az építő cégnek is tartozunk nagy összeggel. Ugyanúgy vagyunk a piaccal is. A piacra remodeling company a piskótát nem tudták lerakni annyi idő alatt, mint amennyi idő alatt felépítették a Pennyt. Az embereket ezek a kérdések foglalkoztatják – sorolta Bán, és kimutatást kért a polgármestertől, hogy pontosan mennyi pénz jött be a hivatalba a tavalyi év végéig, és mennyit fizettek a cégeknek.


– Egyszer lépjünk át az újesztendőbe, aztán meg lesz a pénzügyi kimutatás – válaszolta Benedek-Huszár János polgármester. – Ami a pályázatokat illeti: a délutáni oktatás pályázatától ideiglenesen visszaléptünk, mert pont akkor, mikor benyújtottuk, az iskolák áttértek online-ba, és annyira kevés lett volna a megyei tanács része, hogy nem láttuk érdemesnek foglalkozni vele. A köpeci iskola illemhelyének kialakítása 50 ezer lejbe került, de a megyénél azt mond
ták, csak javítást tudnak finanszírozni, mi meg elköltöztettük az illemhelyet. Így meglepetésünkre a teljes összeget mi kellett kifizessük. Összesen hét pályázatot nyújtottunk be eddig. A tabletes pályázatunk valóban nem nyert, de egy tanügyminisztériumi program keretében a rászoruló diákok mindegyike mégis kapott táblagépet – részletezte.


Benedek felsorolta a Saligny-programba benyújtott pályázatok listáját, melyek eredményeit már várják. A tanulmányokra is kitért, mondván, nincs olyan, melynek hasznossága megkérdőjelezhető lenne. Aztán elmondta, hogy iskolaépítésre idén 2 és fél millió lejt fizettek ki.


– Jelenleg csak két számlánk van kifizetetlen az iskolánál, más munkálatoknál a számláink 100%-ban rendben vannak” – hangsúlyozta a polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés