Hirdetés

Jól halad a sofőrtanoncok vizsgáztatása

Tegnapi sajtóértekezletén a prefektus számokkal bizonyította, hogy a 2020-as évhez képest jelentősen, 57-ről 62%-ra nőtt a jogosítványra várók sikerrátája a gyakorlati vizsgákon. Ez azért is értékelendő, mert 2021-ben közel 2000-rel több személy iratkozott a gyakorlati vizsgára, mint az előző évben, de azért is, mert volt lehetősége ennyi embernek levizsgázni a más megyékből idehívott rendőröknek köszönhetően.

Hirdetés

Hosszabb lesz a tanév?

Meghosszabbítaná a tanévet Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter, mivel, mint mondta, Romániában az egyik legrövidebb a tanítási időszak az európai országok között. A tárcavezető rövidebb vakációt szeretne, így később érne véget, és korábban kezdődne a tanév. A diákok és a szülők azonban nem értenek egyet a tervekkel.

Hosszabb lesz a tanév?
Hosszabb lesz a tanév?
2022. január 26., szerda

Hosszabb lesz a tanév?

Hirdetés
2022. január 26., szerda

Segített a Salvatore

Mint ismeretes, vasárnap tűz ütött ki Kommandón, aminek következtében öt lakóház teljesen leégett, háromnak pedig a tetőszerkezete semmisült meg. Összesen 19 személyt kellett evakuálni, akik rokonoknál, illetve a református parókián kaptak szállást. A Salvatore Egyesület hétfőn alapélelmiszerekből és ruhadarabokból álló csomagokat osztott szét.

Segített a Salvatore
Segített a Salvatore
2022. január 26., szerda

Segített a Salvatore

Hirdetés
2022. január 26., szerda

Kőröspatakon jó évnek ígérkezik az idei

Befejezni a korábban elkezdett munkálatokat, és újabbaknak nekifogni – ezt tűzte ki célként az idei évre Kisgyörgy Sándor sepsikőröspataki polgármester, akivel a projektek jelenlegi állapotáról beszélgettünk.

Kőröspatakon jó évnek ígérkezik az idei
2022. január 26., szerda

Sikeres évet zárt Mikóújfalu

Idén a fő megvalósítandók között egy vízgyűjtőtartály megépítése is szerepel Mikóújfaluban, amelyre Kovászna Megye Tanácsának segítségével már meg is szerezte a településvezetés a szükséges pénzösszeget – tudtuk meg Demeter Ferenc polgármestertől, aki rámutatott: ezúttal semmiképp sem maradhat el a település ünnepe, no meg a közösséget összekovácsoló egyéb rendezvények sora.

Sikeres évet zárt Mikóújfalu
Sikeres évet zárt Mikóújfalu
2022. január 26., szerda

Sikeres évet zárt Mikóújfalu

Hirdetés
2022. január 26., szerda

Szelektíven gyűjtő Barót

Barót Város Polgármesteri Hivatalának közleménye szerint 2020-ban 3,5%-kal nőtt a városból összegyűjtött hulladék mennyisége 2019-hez képest, a szelektíven gyűjtött hulladék aránya viszont 1%-kal csökkent. 2021-ben már változtak az arányok: az előző évhez képest a szemét összmennyisége 11,43%-kal nőtt ugyan, de a szelektíven gyűjtött szemét aránya is megháromszorozódott, 6,61%-ról 20,30%-ra.

Szelektíven gyűjtő Barót
Szelektíven gyűjtő Barót
2022. január 26., szerda

Szelektíven gyűjtő Barót

2022. január 26., szerda

Tündérvárosunk

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Tündérvárosunk
Tündérvárosunk
2022. január 26., szerda

Tündérvárosunk

Hirdetés
2022. január 26., szerda

Kiadvány Csángótelepről

Hétfő este az esztelneki kultúrotthonban tartották a Csángótelep – Gyertyános című kötet ősbemutatóját. A szép kivitelezésű kiadványt a magyar kultúra napjához kötődő programsorozat részeként mutatták be.

Kiadvány Csángótelepről
Kiadvány Csángótelepről
2022. január 26., szerda

Kiadvány Csángótelepről

2022. január 26., szerda

A drámatagozat kisfilmje

Az Osonó Színházműhely decemberben szakmai tábort szervezett a Sándor Művészeti Líceum drámatagozatos diákjai számára. Az alkotó folyamat végeredménye a Jól van, ami van kisfilm lett, amely a Klauzál Ház Filmben mondom el pályázatán második díjban részesült!

A drámatagozat kisfilmje
A drámatagozat kisfilmje
2022. január 26., szerda

A drámatagozat kisfilmje

2022. január 26., szerda

Péter Albert születésnapjára

Lehet, akadnak, akik furcsállni fogják, hogy ilyen nyilvános térben köszöntöm a testvérbátyámat. Ezt azért teszem, mert ma, január 26-án van a születésnapja, és nem is akármilyen esemény ez, hisz Péter Albert ma a 91. életévébe lép.

Péter Albert születésnapjára
Péter Albert születésnapjára
2022. január 26., szerda

Péter Albert születésnapjára

2022. január 26., szerda

Hagi orrol a Sepsi OSK vezetőire

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Hagi orrol a Sepsi OSK vezetőire
Hagi orrol a Sepsi OSK vezetőire
2022. január 26., szerda

Hagi orrol a Sepsi OSK vezetőire

Hirdetés
Hirdetés
Téli csoda Csíkszéken
Megnyitás

Téli csoda Csíkszéken

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.

2022. január 26., szerda

Belga siker a téli ralin

A tavalyhoz hasonlóan idén is belga sikerrel zárult a kommandói Historic Winter Rally. A hatodik kiírásnak örvendő háromnapos esemény Grégoire de Mevius sikerét hozta, miután egy évvel korábban fia, Ghislain de Mevius állhatott fel az autóklasszikusokat felvonultató viadal dobogójára.

Belga siker a téli ralin
Belga siker a téli ralin
2022. január 26., szerda

Belga siker a téli ralin

Hirdetés
2022. január 26., szerda

Minden hokis nyert

Szombaton és vasárnap 13. alkalommal hozták tető alá az utánpótláskorú jégkorongozók Fashion-kupáját a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán. Közel hatszáz kishokis kergette a korongot a két nap leforgása alatt a jégkorongsport népszerűsítése érdekében.

Minden hokis nyert
Minden hokis nyert
2022. január 26., szerda

Minden hokis nyert

2022. január 26., szerda

Kilenc pontos hátrányban

Hatgólos mérkőzésen döntetlen eredmény született a labdarúgó élvonal 22. fordulójának rangadóján, a FCSB és a címvédő Kolozsvári CFR bukaresti találkozóján. Dan Petrescu edző alakulata kilenc megnyert, és kapott gól nélküli bajnoki után ikszelt a fővárosban. Megszakadt ugyanakkor a Sepsi OSK tíz mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata, a háromszékiek egyre távolabb kerülnek a felsőházi rájátszástól.

Kilenc pontos hátrányban
Kilenc pontos hátrányban
2022. január 26., szerda

Kilenc pontos hátrányban

2022. január 26., szerda

Digitális adóhatóság

Digitalizálódik az adóhatóság (ANAF), és lemond a papír alapú ügyintézésről, így márciustól már kizárólag online tartja a kapcsolatot a cégekkel, a vállalkozói engedéllyel rendelkező magánszemélyekkel (PFA, ÎI) és szabadfoglalkozásúakkal.

Digitális adóhatóság
Digitális adóhatóság
2022. január 26., szerda

Digitális adóhatóság

Hirdetés
2022. január 26., szerda

Újra van támogatott kényszerszabadság

A kormány visszavezette az állam által támogatott technikai munkanélküliség, azaz köznyelvben kényszerszabadság intézményét. Ezzel a lehetőséggel idén március végéig élhetnek azok a vállalkozások, amelyek a járványügyi intézkedések miatt kénytelenek teljesen felfüggeszteni vagy lecsökkenteni tevékenységüket, és emiatt alkalmazottaikat átmenetileg nem tudják foglalkoztatni, tájékoztatott Debreceni László.

Újra van támogatott kényszerszabadság
2022. január 26., szerda

Megfeledkeztek a pénzükről!?

Romániában egyelőre kevesen élnek a lehetőséggel, vagy kevesen engedhetik meg maguknak, hogy befizessenek a választható magánnyugdíj-alapba. A nyugdíjrendszer harmadik pillérének alig több mint 550.000 befizetője van, ők a kötelező nyugdíj-hozzájáruláson felül még befizetnek egy általuk meghatározott összeget valamely magánnyugdíjpénztárba, és 60. életévük betöltése után az összegyűjtött összegből kiegészítik az állami nyugdíjukat.

Megfeledkeztek a pénzükről!?
Megfeledkeztek a pénzükről!?
2022. január 26., szerda

Megfeledkeztek a pénzükről!?

Hirdetés
2022. január 26., szerda

Segélykérés a kommandói tűzvész károsultjainak megsegítésére

Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.

Segélykérés a kommandói tűzvész károsultjainak megsegítésére
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés