Újra van támogatott kényszerszabadság

A kormány visszavezette az állam által támogatott technikai munkanélküliség, azaz köznyelvben kényszerszabadság intézményét. Ezzel a lehetőséggel idén március végéig élhetnek azok a vállalkozások, amelyek a járványügyi intézkedések miatt kénytelenek teljesen felfüggeszteni vagy lecsökkenteni tevékenységüket, és emiatt alkalmazottaikat átmenetileg nem tudják foglalkoztatni, tájékoztatott Debreceni László.

Kovács Zsolt

2022. január 26., 00:112022. január 26., 00:11

A sepsiszentgyörgyi adószakértő lapunknak elmondta: ezúttal a törvényhozók egyértelművé tették, kire vonatkozik a rendelkezés, mivel a tavaly érvényben lévő szabályzat nem volt egyértelmű. Előfordult, hogy egyes megyék munkaerő-ügynökségei (AJOFM) csak azoknak a cégeknek folyósítottak támogatást, amelyek teljesen felfüggesztették tevékenységüket, más megyékben megengedőbb volt az ügynökség hozzáállása, és a részleges leállás, tevékenységcsökkenés esetén is utalták a támogatást.

Debreczeni szerint a jelenleg érvényben lévő rendelkezés egyértelművé teszi, hogy az állam által támogatott kényszerszabadság azokra a vállalkozásokra is vonatkozik, amelyek a járványügyi intézkedések miatt csökkenteni kényszerülnek tevékenységüket. A jogszabály ugyanakkor kiterjed a szabadfoglalkozásúakra – például sportolókra, edzőkre stb. – is.

A kényszerszabadság ideje alatt az alkalmazottak bérének 75 százalékát fizeti ki az állam, de nem többet, mint az országos bruttó átlagbér 75 százaléka, azaz a támogatás értéke nem haladhatja meg a havi bruttó 4571 lejt.

Arra is felhívja a figyelmet, hogy továbbra is igényelhető a rövidített munkaidő (kurzarbeit) után járó támogatás. A munkaadónak a munkaidő legalább 20 százalékában kell foglalkoztatnia alkalmazottját, míg a munkaidő elmaradó részére az állam kifizeti a bér 75 százalékát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés