Elkezdődött kedden a romániai nép- és lakásszámlálás első szakasza, amely március 13-áig tart - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Február végén lépnek hatályba a legújabb KRESZ-módosítások, és az új rendelkezések szerint többek között magasabb bírságot szabnak ki az autójukat kölcsönadókra, ha nem hajlandóak megadni a rendőrségnek az alkalmi sofőr adatait.
A hétfőn ismertetett legfrissebb felmérés szerint a britek csaknem kétharmada úgy érzékeli, hogy nem hozott hasznot Nagy-Britanniának a kilépés az Európai Unióból (Brexit).
Kedden kezdődik az idei év első rendes parlamenti ülésszaka.
A kormány hétfői ülésén elfogadta a HoReCa (vendéglátóipari) ágazatot támogató intézkedésekről szóló rendeletet.
Súlyos közúti baleset történt kedd reggel Iaşi megyében. Egy kamion, egy terhes nőt szállító mentőautó és egy furgon ütközött össze, hét személy életét vesztette.
Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter rendelettel február 14-éig meghosszabbította az iskolai ösztöndíjak igénylésének benyújtási határidejét.
Február 1-jén hatályba lép a koronavírus elleni védettségről szóló uniós igazolványokra vonatkozó rendelet módosítása, amely az uniós tanusítványok esetében 9 hónapos érvényességi időt állapít meg az Európai Unión belüli utazások tekintetében - emlékeztetett az Európai Bizottság hétfőn.
A romániai lakosság többsége azon a véleményen van, hogy Romániának továbbra is az Európai Unióban (EU) a helye - derül ki egy januárban elvégzett INSCOP-felmérésből.
Román-spanyol konzorciumot hirdetett ki győztesnek a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) az A3-as észak-erdélyi autópálya Maroskece - Aranyosgyéres szakaszának a befejezésére - jelentette be hétfő este közösségi oldalán Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter felkérte hétfőn a háziorvosokat, hogy maguk is vegyék ki a részüket a koronavírus-járvány elleni küzdelemből, nyomatékosítva, hogy a 2022-ben erre a területre elkülönített összeg 22%-kal fog növekedni.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
A Sepsi-SIC rendezi a női kosárlabda Román-kupa 2021–2022-es szezonjának négyes döntőjét, így saját szurkolói előtt védheti meg címét a sepsiszentgyörgyi alakulat.
Bármennyire is furcsa, a 23. forduló eredményeivel és főleg az Universitatea Craiova elleni imponáló győzelemmel (3–1) sem nőttek túl sokat a Sepsi OSK esélyei a felsőházi rájátszásra. Jó forduló volt, kedvező a Rapid és UTA, valamint a Chindia és Mioveni döntetlenje, de még négy-öt fordulóban lenne szükség hasonlókra.
Magabiztosa győzelemmel indította az esztendőt a KSE Futsal csapata, amely szombaton, hazai környezetben 7–2 arányban nyert a Korondi Junior ellen a teremlabdarúgó 2. liga 8. fordulójában. Hétvégi sikere után a céhes városbeli alakulat továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a székely (2-es) csoportot.
A Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság által 2013-ban, a Magyar Diaszpóra Tanács kérésére életre hívott program célja a diaszpórában fennmaradt és az érintett közösségek, illetve magánszemélyek által felajánlott, megsemmisüléstől veszélyeztetett könyvtári, levéltári hagyatékok Magyarországra szállítása, elhelyezése, feldolgozása és méltó felhasználása.
Kamarakiállítással egybekötött, vetített képes előadáson ismerkedhetett meg csütörtök délután a nagyérdemű Keöpeczi Sebestyén József (1878–1964) életével és műveivel a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak (SZNM) időszakos otthont nyújtó Lábasház földszinti termében. A címerművész pályájának főbb állomásait a tárlat társkurátora, dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke villantotta fel.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.