Szakember és művész

Kamarakiállítással egybekötött, vetített képes előadáson ismerkedhetett meg csütörtök délután a nagyérdemű Keöpeczi Sebestyén József (1878–1964) életével és műveivel a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumnak (SZNM) időszakos otthont nyújtó Lábasház földszinti termében. A címerművész pályájának főbb állomásait a tárlat társkurátora, dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke villantotta fel.

Bedő Zoltán

2022. február 01., 00:102022. február 01., 00:10

Amint a szép számban megjelent érdeklődőket az SZNM nevében köszöntő, valamint a rendezvényt megnyitó Bartha Zongától megtudtuk, a hónap műtárgya kiállításának ötlete a saját és munkatársa, Vinczeffy Orsolya elméjéből pattant ki. Erre a címre pedig szerintük egy közérdeklődésnek örvendő, valamilyen szempontból különleges, soha nem látott vagy éppen a birtokukba került műtárgyat kellene havonta nevesíteni az intézmény gyűjteményéből. Az elképzelésüket Vargha Mihály múzeumigazgató felkarolta, így 2016 januárjától 2018 novemberével bezárólag 35 ereklye került bemutatásra nagy sikerrel. Az újraindított kiállítás-sorozat keretében e hónap végéig Keöpeczi Sebestyén József A nemes székely nemzet ősi címere elnevezésű címerkompozícióban gyönyörködhetnek a látogatók.


Szekeres Attila István a műre vonatkozóan elmondta, Keöpeczi azt Herepei János igazgató megrendelésére készítette 1943-ban a Székely Nemzeti Múzeumnak. A farostlemezre festett, fél négyzetméteres (67,6x90 cm) munka központi eleme az úgynevezett új székely címer, amely háromszögű pajzs kék mezejében arany napot és növekvő ezüst holdsarlót, valamint a pajzson ötleveles és négygyöngyös nyitott koronát ábrázol. Fölötte, illetve körülötte a Székelyföld területére eső vármegyék, vagyis Háromszék, Csík, Udvarhely, Maros-Torda és Torda-Aranyos címere kapott helyet. Alattuk díszes szalagon: „A Nemes Székely Nemzet ősi címere” felirat, legalul középen Torda város régi, az Árpád-ház sávozott jelképét felmutató címere látható. Háttérként enyhén rozsdásodó, de még javában zöld cserefalevél-fonatok szolgálnak. A címerek elrendezése nem lehet véletlenszerű: az új székely címer fölött Háromszék jelképe – mely az ún. régi székely címert örökítette át – mintegy oromdíszül szolgál.


Keöpeczi Sebestyén József 1903–1914 között a Kolozsváron kiadott Genealógiai Füzetek munkatársa, 1903–1911 között társszerkesztője volt. Közel száz címerrajza és tizenhat tanulmánya jelent meg benne, de ő illusztrálta Sándor Imre Címerlevelek című, két kötetben kiadott gyűjteményét is, amelyben 283 heraldikai rajza jelent meg. Így nem véletlen, hogy 1915-től hivatalosan használhatta az országos levéltár megbízott címerfestője elnevezést. Ebben a minőségében rajzolta meg a Magyar Királyság középcímerét és pecsétrajzát 1915-ben. És ugyancsak ő alkotta meg, de a trianoni békediktátum következtében immár román állampolgárként a Román Királyság címerét is 1921-ben.


Sok címertani szakkönyvet látott el rajzaival, emléktáblákat és templombelsőket díszített, címertani, építésztörténeti és művészettörténeti tanulmányokat közölt, címeres családfákat állított össze. Igazán kimagaslóan azonban a heraldikát művelte, címerfestményei és rajzai művészi kivitelűek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés