Megválasztotta köztársasági elnökké Novák Katalint a magyar Országgyűlés csütörtökön.
Az orosz és az ukrán külügyminiszter, Szergej Lavrov és Dmitro Kuleba csütörtöki, törökországi találkozója nem hozott érdemi előrelépést a tűzszünet és a mariupoli humanitárius folyosó kialakítása ügyében – számolt be róla a The Guardian.
Kényszerleszállást hajtott végre a Donald Trump volt amerikai elnököt szállító repülőgép a múlt hét végén az egyesült államokbeli New Orleansban, miután az egyik hajtóműve meghibásodott – közölték szerdán a politikus környezetéből.
Parlamenti képviselők egy csoportja kezdeményezte, hogy Romániában is vezessék be a négynapos munkahetet, hogy a munkavállalók élvezhessék a háromnapos hétvége előnyeit.
A kormány az amerikai Last Energy amerikai vállalattal tárgyalt egy kísérleti jelleggel felállítandó, moduláris atomreaktor üzembe helyezéséről, amely az ország déli részén, Mioveniben épül meg - jelentette be Nicolae Ciucă miniszterelnök szerdán.
A Versenytanács figyelemmel kíséri az üzemanyagpiacot, és kivizsgálja azokat a helyzeteket, amikor az árak indokolatlanul, meredeken emelkednek - olvasható a hatóság csütörtöki közleményében.
17 év és négy hónap börtönbüntetésre ítélte szerdán az aradi törvényszék azt a 23 éves férfit, aki tavaly ősszel megölte élettársa négyéves kislányát, majd felgyújtotta a holttestet egy aradi temető közelében. A férfinak emellett 1 millió euró erkölcsi kártérítést kell fizetnie a gyermek édesanyjának és 500 ezer eurót a vér szerinti apának.
Elismerte az orosz védelmi minisztérium szerdán, hogy Ukrajnában besorozott orosz katonák estek fogságba.
Az európai uniós tagországok kormányait tömörítő Tanács szerdán közölte, hogy további 160 olyan orosz személyt - oligarchákat és magas rangú tisztségviselőket - helyez szankciós listára, akik szerepet játszottak az Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét aláásó vagy fenyegető cselekményekben.
Nem emelkedett a radioaktivitás szintje Csernobilban, a környezet és a lakosság nem került veszélybe - közölte szerdán a Nukleáris Tevékenységeket Ellenőrző Országos Bizottság (CNCAN).
A védelmi minisztérium közleményt adott ki, amelyben leszögezi: Románia területén nincsenek ukrán katonai repülőgépek.

Többnapos havazás után vastag hóréteg borítja Csíkszék minden szegletét. A fehér tájak minden még egy ideig velünk maradnak, hiszen a szilárd csapadék után dermesztő hideg érkezett a térségbe.
Az alkotmánybíróság szerdán megalapozatlannak minősítette az igazságügyben elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló különleges ügyészség (SIIJ) megszüntetéséről szóló törvénnyel kapcsolatos óvásokat, és megállapította, hogy a jogszabály alkotmányos.
Beüzemelték szerdán Suceaván az ukrajnai menekültek megsegítésére létrehozott európai humanitárius logisztikai központot.
Többórás sorok alakultak ki szerdán a román-magyar határ közúti átkelőhelyein a román oldalon.
Bővített nyitvatartással működnek az útlevélosztályok, mivel csaknem háromszor több útlevéligénylést adtak be március első hetében február azonos időszakához képest - közölte szerdán a belügyminisztérium.
Annak ellenére, hogy minden évben meghirdetik, és oltóanyagból sincs hiány, csökkenőben azok száma, akik lánygyermeküknek igénylik a HPV elleni védőoltást Kovászna megyében. Pedig az oltás az egyetlen, amivel megelőzhető a méhnyakrák – figyelmeztetnek a szakemberek.
Új szakmai képzéseket indít az Amőba Alapítvány a hátrányos helyzetűek felzárkóztatását célzó Sepsi Prospera pályázat keretében, miután az első körben indított tanfolyamok kitartó végzőseit már sikerült is elhelyezni egy-egy munkahelyen.
Nemzetközi képzésre keresnek önkéntes jelentkezőket Hollandiába, Rotterdamba. A Future development projekt keretében az önkéntes, innovatív ifjúsági munkamódszerek, eszközök és technikák legjobb gyakorlatainak feltárása és adaptálása a cél.