Eredménytelenül zárult az orosz és az ukrán külügyminiszter találkozója

Az orosz és az ukrán külügyminiszter, Szergej Lavrov és Dmitro Kuleba csütörtöki, törökországi találkozója nem hozott érdemi előrelépést a tűzszünet és a mariupoli humanitárius folyosó kialakítása ügyében – számolt be róla a The Guardian.

Székely Hírmondó

2022. március 10., 12:242022. március 10., 12:24

„Felvetettük a tűzszünet kérdését, de ebben semmiféle előrelépést nem értünk el” – mondta Kuleba, hozzátéve, hogy orosz kollégája, Szergej Lavrov jelezte: Oroszország mindaddig folytatni fogja a támadásokat, amíg az ukrán fél meg nem adja magát.

 

„Ukrajna azonban erre soha nem lesz hajlandó” – jelentette ki Kuleba.

Az ukrán külügyminiszter elmondta azt is, hogy a mariupoli humanitárius folyosókról, illetve egy 24 órás tűzszünetről sem sikerült megállapodni, mert Kuleba szerint úgy látszik, ezekben a kérdésekben valaki más dönt Oroszországban.

Kuleba mindazonáltal úgy fogalmazott, reménykedik abban, hogy Lavrovval folytatni tudják majd a tárgyalásokat.

Szergej Lavrov újságíróknak elmondta: Oroszország előadta javaslatait az ukrán félnek, és azokra most választ vár. Moszkva azt akarja elérni, hogy Ukrajna barátságos, demilitarizált, semleges státuszú állam legyen – mondta.

Lavrov szerint Oroszország hadművelete terv szerint halad, viszont a Nyugat hozzáállása a konfliktushoz még hosszú évekre nagyon veszélyes helyzetet teremthet a térségben. Hozzátette, hogy azoknak az országoknak, amelyek fegyvereket és harcosokat juttatnak el Ukrajnába, fel kell mérniük, hogy tetteik milyen veszélyeket rejtenek magukban.

A sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy szerinte hamisak azok az állítások, amelyek szerint az orosz hadsereg szerdán egy szülészetnek otthont adó létesítményre mért volna csapásokat Mariupolban. A szóban forgó épületben Lavrov szerint már régóta nem voltak egészségügyi dolgozók, sem szülőanyák és gyerekek, hanem valójában az azoviak néven ismert ukrán ultranacionalista zászlóalj fegyvereseinek táborhelye volt. Minderről Oroszország hétfőn az ENSZ-nek is tájékoztatást küldött – tette hozzá.

Egy esetleges atomháború lehetőségére vonatkozó újságírói kérdésre Lavrov azt válaszolta, nem hiszi, hogy nukleáris háborúhoz vezethetne a jelenlegi konfliktus.

A diplomáciai egyeztetések helyszínének Lavrov továbbra is Fehéroroszországot javasolta, ahol az ukrán és az orosz delegációk már több alkalommal találkoztak. Lavrov szerint “a valódi, a fő diplomáciai egyeztetés Fehéroroszországban zajlik”, és ezt Oroszország nem akarja kiváltani a törökországi tanácskozással.

„A mai megbeszélés azt mutatta meg, hogy nincs alternatívája (a fehéroroszországi tárgyalásoknak)” – fogalmazott Lavrov, megjegyezve, hogy Ukrajna a jelek szerint csak a találkozás kedvéért akar találkozókat tartani.

Az orosz külügyminiszter azt is elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem utasítana el találkozót Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, hogy megvitassanak bizonyos “konkrét kérdéseket”.

A két külügyminiszter nagyjából másfél órán keresztül tárgyalt egy szállodában az antalyai diplomáciai fórumon.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés