
A Versenytanács figyelemmel kíséri az üzemanyagpiacot, és kivizsgálja azokat a helyzeteket, amikor az árak indokolatlanul, meredeken emelkednek - olvasható a hatóság csütörtöki közleményében.
2022. március 10., 11:122022. március 10., 11:12
[reklam]
A dokumentum leszögezi, versenytörvénybe ütközhet az, ha egy vállalat az általa alkalmazni tervezett árat előre bejelenti a piacon. A vállalatoknak önállóan, saját stratégiájuknak és költségeiknek megfelelően kell kialakítaniuk árpolitikájukat, a piaci magatartással kapcsolatos megállapodásokat és/vagy összehangolt lépéseket a törvény bünteti - olvasható a közleményben.
Bogdan Chiriţoiu, a Versenytanács elnöke úgy nyilatkozott, az üzemanyagpiacon kialakult "nehéz és ingatag nemzetközi helyzetet" elsősorban az ukrajnai orosz agresszió miatt hozott gazdasági intézkedések idézték elő. "Mi ügyelünk arra, hogy egyes vállalatok ne használják ki ezt a helyzetet, egy esetleges indokolatlan áremelés ugyanis szankciókat vonhat maga után" - mondta.
A kormány bejelentette, hogy csütörtökön Nicolae Ciucă kormányfő megbeszélést tart Virgil Popescu energiaügyi miniszterrel, Florin Spătaru gazdasági miniszterrel, Horia Miron Constantinescuval, a Fogyasztóvédelmi Hatóság vezetőjével, Mirela Călugăreanuval, az Adóhatóság elnökével és a Versenytanács képviselőivel.
A román hatóságok szerdán közölték, hogy nincsenek problémák az üzemanyagkészletekkel, és Romániának nincs gondja a töltőállomások ellátásával.
Az Árkövető (Monitorul Preţurilor) webes alkalmazás adatai alapján az ország nyugati részén egyetlen benzinkútláncnál és néhány független töltőállomásnál regisztráltak nagymértékű üzemanyagár-emelkedést. Ez azzal magyarázható, hogy Magyarországon az üzemanyagárak maximálva vannak, ami hiányhoz vezetett.
Másrészt a MOL-csoport azt jelentette be, hogy Magyarország kőolajellátása nem szenved fennakadást, és a vállalat tartalékai és finomítói kapacitásai elegendőek az ország szükségleteinek fedezésére. A vállalat hozzátette, hogy a növekvő kereslet ellenére képes kiszolgálni a magyar fogyasztókat, mert teljes kapacitással termeli az üzemanyagot.
Romániában a Monitorul Preţurilor alkalmazás segítségével lehet követni az egyes töltőállomások által alkalmazott árakat.
A Versenytanács több szankciót is kiszabott a romániai üzemanyagpiac szereplőire. Évekkel ezelőtt például hat üzemanyag-forgalmazó vállalatot (OMV Petrom Rt., OMV Petrom Marketing, Rompetrol Downstream kft., Mol Romania Petroleum Products kft., ENI Romania kft. és Lukoil Romania kft.) 205 millió euróra büntettek kartellezés miatt. A szankciót a bíróság 2016-ban megerősítette.
Ellenőrzések kezdődtek a Romániában működő olajtársaságoknál. Nicolae Ciucă miniszterelnök csütörtökön bejelentette, az Adóhatóság, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Versenytanács már megkezdte az ellenőrzéseket, és a törvényszegők "drasztikus" szankciókra számíthatnak.
"A román állam kötelessége megvédeni állampolgárait és gazdaságát, különösen az ukrajnai orosz katonai invázió okozta bonyolult időszakban. Nem fogom megengedni, hogy bárki kihasználja ezt a helyzetet, hogy kapzsiságból vagy bármilyen más indítékból megpróbálja destabilizálni az ország gazdaságát és polgárainak életét. Az illetékes intézmények szigorú ellenőrzésekbe kezdenek, és drasztikus szankciókkal sújtják azokat, akik megszegik a törvényt" - jelentette ki a miniszterelnök a Victoria-palotában.
A hatóságok nem tűrik a piaci visszaéléseket, ezért a maximális büntetéseket fogják kiszabni a szabálysértőkre - írta csütörtökön a Facebook-oldalán az üzemanyagok drágulásáról a pénzügyminiszter.
Bejegyzésében Adrian Câciu kifejezte felháborodását amiatt, hogy a nyersolaj világpiaci árának csökkenése ellenére szerdán a hazai töltőállomások egy része növelte az árait. Emlékeztetett arra, hogy az adóhatóság, a fogyasztóvédelem és Versenytanács csütörtökön átfogó ellenőrzésekbe kezdett az üzemanyagok piacán.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!