Egy szaúdi bíróság 34 éves börtönbüntetésre ítélt egy külföldön élő nőt Twitter-bejegyzései miatt, amelyek a bíróság szerint a „destabilizálták a nemzetbiztonságot” – számolt be az Öbölbeli Központ az Emberi Jogokért (GCHR) civil szervezet szerdán.
A költségvetés-kiigazítás pozitív, és a bruttó hazai termék növekedésén alapul, amelynek köszönhetően az általános konszolidált költségvetés mintegy 30 milliárd lejjel emelkedett - jelentette ki Nicolae Ciucă a csütörtöki kormányülésen.
Budapesten fogtak el egy 36 éves magyar-román kettős állampolgárságú férfit, akit azért keresett az FBI (az amerikai szövetségi nyomozóiroda), mert a gyanú szerint 2007-ben társaival vírus befecskendezésével zsarolt egy párt az Egyesült Államokban - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
Ötletpályázatot írt ki a japán adóhivatal olyan kampányok tervezésére, amik több piálásra buzdítják az ország feltűnően és egyre inkább józan fiatalságát - írja a BBC nyomán a 444.hu.
Erdőtüzek miatt kétezer embert menekítettek ki a kelet-spanyolországi Alicante tartományban vasárnap óta, Valenciától északra pedig további négy falu lakosai kényszerültek otthonaik elhagyására – jelentette a spanyol polgárvédelmi hatóság szerdán.
Az Oroszország szárazföldi részét a Krím félszigettel összekötő hidat meg kell semmisíteni mint legitim katonai célpontot – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója a The Guardian című brit lapnak adott nyilatkozatában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szerdán szemlézett.
Csaknem harminc év román-magyar kapcsolatait idézi fel Alföldi László nyugalmazott diplomata könyve, melyet Magyarország kolozsvári főkonzulátusán mutattak be szerda délután a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A munkaügyi minisztérium közzétette a közalkalmazottak fizetéséről szóló sürgősségi rendelettervezet új változatát, amely előírja, hogy minden olyan közalkalmazottnak, aki még nem érte el a bértörvényben 2022-re előirányzott fizetést, az utóbbi összeg és a 2021 decemberi fizetésük különbségének egynegyedével növelik meg a bérét augusztus elsejétől.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) figyelmezteti az Instagram-felhasználókat azokra az ismeretlen vagy rövid telefonszámról érkező üzenetekre, amelyekben ismeretlen személyek az Instagram-fiók bejelentkezését vagy jelszó visszaállítását kérik.
Az energiaárat korlátozó és kompenzáló intézkedések továbbra is érvényben maradnak a polgárok és a gazdaság védelme érdekében - jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök az energiaügyi tárcaközi bizottság első ülésén.
A címbeli három fogalommal körül lehet írni a Hun tábort, annak körülményeit és hangulatát is. Ámde a Hun tábor ennél sokkal több. Az idei táborozóknak jóllehet egy életre szóló élmény.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
Idén 50 éves a Kovászna városi Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad, ennek tiszteletére pedig háromnapos ünnepséget szerveznek hétvégére. A megemlékező programpontok mellett színpadra lép a jelenlegi színjátszó csapat is, a nagy népszerűségnek örvendő darabjukat adják elő, amelyet Madách Imre Az ember tragédiája című drámájának nyomán rendezett Molnár János.
Ismét egy igazi családias hangulatú közösségi napot tartottak vasárnap a Perkő tetején Kézdiszentlélek lakói. A főzőversenyre is szép számban neveztek, 14 csapat sürgött-forgott, hogy elkápráztassa a zsűrit főztjével. A színpadon kulturális műsor zajlott, a gyerekek is számos tevékenységek közül választhattak, valamint az idén sem maradt el a focimérkőzés.
Annak ellenére, hogy tavasszal a KSE Futsal kiharcolta az I. ligában való indulás jogát, a kézdivásárhelyiek a megfelelő játékoskeret hiányában mégsem indulnak a 2022–20023-as élvonalbeli bajnokságban.
A bolgár Boriszlava Hrisztova leigazolásával vált teljessé a hatszoros bajnok és hétszeres kupagyőztes Sepsi-SIC 2022–2023-as játékoskerete.
A gsp.ro hírportál több összeállítást is közölt arról, hogy idén a romániai labdarúgó stadionok átlagos látogatottsága sok helyen elérte és meghaladta az utóbbi 12 év legmagasabb szintjét.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Minden kézdivásárhelyi, aki egy bizonyos koron túl van, de még azon innen is tudja, hogy a címben csakis Aracsy Géza tanár úrról, a kézdiek Géza bácsijáról van szó. Habár ő nem volt táncos, de a hatvanas–hetvenes évek kézdivásárhelyi táncosainak egyöntetű véleménye, kívánsága, sőt, elvárása, hogy a róluk szóló sorozatban, s ha lesz, a könyvben is előkelő hely illesse meg az együttes zenész-támogatóját, éltetőjét, aki nem csupán húzta a talpalávalót, hanem megannyi kulturális, művelődési esemény szikrája,