A címbeli három fogalommal körül lehet írni a Hun tábort, annak körülményeit és hangulatát is. Ámde a Hun tábor ennél sokkal több. Az idei táborozóknak jóllehet egy életre szóló élmény.
2022. augusztus 18., 00:452022. augusztus 18., 00:45
Augusztus 8–13. között Lókodban gyűltek Üstengri szabad ege alá a hunok. A hat napig tartó ébrenlét a kagánok kiválasztásával indult. A közel 50 hun harcos közül először előálltak a 9–12-es fiúk, majd hozzájuk csatlakoztak azok, akik magukat kellően rátermettnek érezték a feladatra.
A „honfoglalás” sem bizonyult egyszerű feladatnak, hiszen a sátrak felállítása alatt eleredt az eső, ezért az ügyesség mellett gyorsaságra is szükség volt.
A délelőttök énekléssel és rovásírással teltek, a hét végére minden egyes táborozó megismerkedett az ősi írással és kívülről fújta a dalos könyvben szereplő nótákat. A délutánokat a különböző stratégiai és csapatjátékok tették színesebbé. Volt méta, íjászat, hunfoci és számháború is.
A hét folyamán vendégek is érkeztek a táborba: Sashalmi-Fekete Tamás, aki az Arany Griff Rend tagja tartalmas történelmi áttekintéssel fűszerezett bemutatót tartott, amelyen különböző harcászati eszközökkel és viseletekkel ismerkedhettek meg a táborlakók, és a bátrabbak magukra is ölthették, illetve ki is próbálhatták azokat. Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub tagjai látogattak el a táborba, Huszár Árpád és Huszár Dávid irányításával egy rendkívül izgalmas edzésen vehettek részt hunjaink.
Utolsó este a falukutatás során szerzett tapasztalatokról tettek bizonyságot az ifjoncok, végül záróakkordként mindenki egy oklevelet vehetett át, amely azt bizonyítja, hogy aki idén részese volt a Hun tábornak, az életre való ember.
Köszönet támogatóinknak: a Magyar Kormánynak, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek és Hargita Megye Tanácsának.
Dombi Anita Etelka
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!