Szent István király nagy gonddal és tudatossággal indította el a keresztény Magyar Királyságot. Jézus igaz hitére térítette a magyarságot, püspökségeket alapított, és összekapcsolta az ország újjászületését az Üdvözítő születésének napjával, hiszen karácsonyi ünnepkörben koronázták királlyá.
Trabantokkal, régi autókkal telt meg Kovászna városa múlt hétvégén.
Dr. Csutak Mihály Kovásznán született 1890. április elsején, halálának időpontja és helyszíne nem ismert. Fogorvos volt, de közéleti személyiségként is tevékenykedett.
A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület augusztus 14-én egy könnyen teljesíthető kerékpártúrával folytatta az idei szezont. A szervezők a vasárnapi kerékpártúrát egyúttal honismereti túrának is szervezték.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A Kovászna Megyei Tanfelügyelőség ismertette az új tanévre vonatkozó változásokat, amelyeket az oktatási tárca vezetett be ősztől. A gyerekek szeptember 5-én kezdik az iskolát, a tanévet nem félévekre, hanem 5 modulra osztják, ugyanannyi vakációval.
Gyakorlatilag megszámlálhatatlan apró részletre kell figyelni egy akkora produkciónál, mint amilyen az István, a király rockopera sepsiszentgyörgyi előadása. Idén 13 ezer nézőnek tartoznak felelősséggel a szervezők, ennyi jegyet adtak el az öt alkalomra. Közeledik az első fellépés, amely idén is Szent István napjára van időzítve, ezért a teljes stáb beköltözött próbálni az Arénába, hogy a helyszínen is pontosítsák a technikai részleteket. Tegnap Tamás Sándor megyetanácselnökkel és Antal Árpád polgármeste
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Egyszerre lobbannak fel a háromszéki őrtüzek augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén. Szombaton 21 órától Kovászna megye 28 településének legmagasabb pontján gyújtják meg az összetartozás lángját.
Újra Székelyföld legfinomabb kürtőskalácsait lehet megkóstolni Sepsiszentgyörgy főterén a 4. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválján, szeptember 9–11. között.
Az elektromos és hibrid autók eladása először idén haladta meg a dízelmotoros autók eladását, ami a Roncsautó plusz program által nyújtott ösztönzőknek köszönhető - tájékoztat a környezetvédelmi minisztérium.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
Kijev nagy horderejű provokációra készül a zaporizzsjai atomerőműben augusztus 19-én, António Guterres ENSZ-főtitkár ukrajnai látogatása idején, amellyel kapcsolatban Moszkvát fogják megvádolni az erőműben bekövetkezett katasztrófa előidézésével - jelentette ki csütörtökön Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Bezárt két hétre a borzești Chimcomplex, Románia egyik legnagyobb vegyi üzeme csütörtökön, az áram és a földgáz drágulása miatt - közölte a társaság a bukaresti tőzsde honlapján.
Az éves inflációs ráta a júniusi 8,6 százalékról 8,9 százalékra emelkedett júliusban az euróövezetben, az Európai Unióban pedig 9,6 százalékról 9,8 százalékra nőtt. A legmagasabb inflációs rátát Észtországban, Lettországban, Litvániában, a Cseh Köztársaságban, Bulgáriában, Magyarországon, Lengyelországban és Romániában jegyezték.
Skóciában elsőként neveztek ki tisztségviselőt a menstruációs ciklus méltóságának védelmére. Jason Grant, amiatt, hogy fiatalemberként vállalta a tisztség betöltését, kiváltotta a közösségi média felhasználóinak nemtetszését, mert szerintük egy nő alkalmasabb lenne a pozícióra.
Három autót érintő közúti baleset történt szerdán a Neamț megyei Gâdinți községben, miközben a Román Televízió (TVR) munkatársa éppen az "egyik legveszélyesebb kereszteződésről" készített riportot.
Nicolae Ciucă kormányfő felkérte a minisztereket, hogy továbbra is tartsák fenn a prioritások listáján az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében kiszabott célokat és mérföldköveket, amelyeket Romániának a következő időszakban teljesítenie kell.
Világszerte majdnem megkétszereződött a legégett fák mennyisége az elmúlt húsz év alatt - idézte szerdán a BBC hírportálja a Global Forest Watch, a világ erdőit figyelő internetes portál adatait.