Kampányt indított a japán kormány, hogy a fiatalok több alkoholt igyanak

Ötletpályázatot írt ki a japán adóhivatal olyan kampányok tervezésére, amik több piálásra buzdítják az ország feltűnően és egyre inkább józan fiatalságát - írja a BBC nyomán a 444.hu.

Székely Hírmondó

2022. augusztus 18., 10:502022. augusztus 18., 10:50

A japánok ugyanis évtizedek óta egyre kevesebb alkoholt isznak, emiatt jelentősen csökkentek az adóbevételek - ezért is a helyi NAV a főszervező.

Bár az egész akciót a remekül hangzó “Sake viva!” névre keresztelték, a pályázók által kitalálandó kampányok nemcsak szakét, hanem bort, sört vagy más alkoholfélét is népszerűsíthetnek. Fontos, hogy nem egyes márkákról van szó, hanem arra próbálják buzdítani a fiatalokat, hogy úgy általában vedeljenek többet.

A mostani helyzethez a kormányzat szerint a COVID miatt átalakult társasági szokások és a japán társadalom elöregedése is hozzájárultak, veszélybe sodorva az ország alkoholiparát. Máshol talán ünnepelnék, hogy 1995 és 2020 között 25 százalékkal csökkent az egy főre jutó évi átlagos alkoholfogyasztás. A Japan Times cikke szerint 1980-ban az állam adóbevételeinek 5 százalékát tette ki a szeszadó, míg 2020-ben ugyanez az arány 1,7 százalékos volt. Japánban él a legtöbb idős ember a lakosság arányában, az emberek 29 százaléka öregebb 65 évesnél.

A japán kormányzat úgy érzi, fiatalt csak fiatal tud rávenni az alkoholizálásra, ezért maximum 39 évesek pályázhatnak az ötleteikkel. A lehetőség a japánul beszélő magyar reklámosok előtt is nyitva áll, mert külföldről is lehet jelentkezni, a rostán túljutó ötleteket viszont japán nyelven kell prezentálni.

(444.hu)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés