Előrelépés kisebbségügyben

Bejegyezte az Európai Bizottság az európai kisebbségi szervezetek által közösen összeállított Minority SafePack című európai polgári kezdeményezést – közölte szerdai hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Önkormányzati hírhalom

Sok kérés van letéve a baróti polgármesteri hivatalhoz, amelyekben különböző személyek egy-egy, a város területén található fa kivágását kérik a helyi vezetéstől.

Önkormányzati hírhalom
2017. március 30., csütörtök

Önkormányzati hírhalom

2017. március 30., csütörtök

Húsvétra készülődve

A Magyar Unitárius Egyház Gondviselés Segélyszervezetének Háromszéki Fiókszervezete jövő héten, április 6-7-én, csütörtökön 15-19 óra, illetve pénteken 14-19 óra között ötödik alkalommal szervez adománygyűjtést Erdővidéken, Baróton.

Húsvétra készülődve
Húsvétra készülődve
2017. március 30., csütörtök

Húsvétra készülődve

2017. március 30., csütörtök

Lezárult az alapszakasz

Hétfőn a Galaci United Marosvásárhely feletti győzelmével (5-2) zárult a teremlabdarúgó I. liga alapszakasza, kialakult a végső rangsor és ezzel együtt a rájátszás párosításai is. A vasárnap Dévától 7-1-es vereséget szenvedő Sepsi FC a nyolcadik helyről jutott a play-offba, ahol az első helyen végzett galaciakkal találkozik.

Lezárult az alapszakasz
Lezárult az alapszakasz
2017. március 30., csütörtök

Lezárult az alapszakasz

2017. március 30., csütörtök

Világbajnokságon táncolhatnak

Szombaton Kolozsváron zajlott a Dance Star nevet viselő országos táncverseny, amely egyben kvalifikációs versenyként szolgált a horvátországi Dance Star-világbajnokságra. A rangos eseményen a Sport-All Sport Club Z Dance táncszakosztálya 30 táncossal mérettette meg magát. A sepsiszentgyörgyiek az MTV kategóriában négy produkcióval szálltak versenybe, és mind a négyszer a dobogón végeztek.

Világbajnokságon táncolhatnak
Világbajnokságon táncolhatnak
2017. március 30., csütörtök

Világbajnokságon táncolhatnak

2017. március 30., csütörtök

Tényleg felelős generáció vagyunk

Március 24–26. között zajlott az Erdélyi Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozója Székelyudvarhelyen. A legnagyobb magyar erdélyi fiatal közgazdász találkozón idén is közel 200 fiatal közgazdász vett rész.

Tényleg felelős generáció vagyunk
Tényleg felelős generáció vagyunk
2017. március 30., csütörtök

Tényleg felelős generáció vagyunk

2017. március 30., csütörtök

Őrizz meg a buta gonosztól

Soha nem ítéltem el egy embert azért, mert nem sziporkázó elme. De amikor az ostobaság rosszindulattal párosul, az felháborító.

Őrizz meg a buta gonosztól
Őrizz meg a buta gonosztól
2017. március 30., csütörtök

Őrizz meg a buta gonosztól

2017. március 29., szerda

Árpakása murokkal

Árpakása murokkal
Árpakása murokkal
2017. március 29., szerda

Árpakása murokkal

2017. március 29., szerda

Bravúros teljesítmény: döntőben a KSE!

Érvényesítette a papírformát, és hozta a kötelezőt a Kézdivásárhelyi SE együttese a hazai rendezésű U19-es teremlabdarúgó Román-kupa tegnap esti elődöntőjében, a Gazda József és Căşineanu Adrian által felkészített legények 11-8 arányban iskolázták le a Internazionale Traian Vasluit, és jutottak be a mai döntőbe.

Bravúros teljesítmény: döntőben a KSE!
2017. március 29., szerda

Aggályok Szentkatolnán

Szentkatolnai olvasóink panaszkodtak, hogy a jeles nyelvész szülőháza helyére utólag felhúzott épületre sem az új tulajdonos, sem az önkormányzat nem helyezte vissza a tavaly leszerelt Bálint Gábor-emléktáblát.

Aggályok Szentkatolnán
Aggályok Szentkatolnán
2017. március 29., szerda

Aggályok Szentkatolnán

2017. március 29., szerda

Erdeink húzzák a csíkot

Látjuk az utakon, és olvassuk a rendőrségi közleményekben naponta: viszik a fát szálanként, szekérrel és kamionokkal, vagonokkal és minden lehetséges eszközzel, papírral és anélkül… Pillanatképet nyújtunk ebből a folyamatból az állami erdészet egy immár volt alkalmazottjának vallomása alapján.

Erdeink húzzák a csíkot
Erdeink húzzák a csíkot
2017. március 29., szerda

Erdeink húzzák a csíkot

2017. március 29., szerda

Alacsony eladósodási szint

Sepsiszentgyörgynek „nagyon alacsony” az eladósodási szintje. Gyakorlatilag a 2008–2009-es években még futó hiteleket már törlesztette az önkormányzat, mondta Antal Árpád polgármester.

Alacsony eladósodási szint
Alacsony eladósodási szint
2017. március 29., szerda

Alacsony eladósodási szint

2017. március 29., szerda

Menő a SIC Card

Továbbra is Sepsiszentgyörgyön a legnépszerűbb a Székelyföldi Diákigazolvány. Az idénre (októbertől) 3600 tanuló és egyetemista váltotta ki a SIC Cardot.

Menő a SIC Card
Menő a SIC Card
2017. március 29., szerda

Menő a SIC Card

2017. március 29., szerda

A Genkapocs megmarad

Novemberben indította útjára a Zathureczky Otthon szervezői közössége azt az újszerű projektet, amelynek keretében az otthon idősei a gyermekvédelem keretében nevelkedő, hátrányos helyzetű kisdiákokkal társalogtak, együtt tanultak, mindnyájuk örömére. Beszédes a projekt neve is, utal a generációk közötti kötelékre: Genkapocs. A programot tegnap zárták, a szereplők összegezték tapasztalataikat és a tanulságokat.

A Genkapocs megmarad
A Genkapocs megmarad
2017. március 29., szerda

A Genkapocs megmarad

2017. március 29., szerda

Nem hagyják veszni az NMSK-t

A kézdivásárhelyiek februári félelmei beigazolódtak, a minisztérium nyomására a megyei tanfelügyelőség olyan döntést hozott, amely veszélybe sodorta a közel öt évtizedes múlttal rendelkező Nagy Mózes Sportklub jövőjét. Négy szakosztályvezető, illetve több mint 150 kiskorú sportolói sorsa vált bizonytalanná azáltal, hogy az intézményt a Sepsiszentgyörgyi ISK-hoz csatolnák.

Nem hagyják veszni az NMSK-t
Nem hagyják veszni az NMSK-t
2017. március 29., szerda

Nem hagyják veszni az NMSK-t

2017. március 29., szerda

Ne Bukarest diktáljon!

Tettünk egy lépést a központosított ügyintézés leépítésében, mutatott rá Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese azt követően, hogy a parlament alsóháza megszavazta az elmúlt parlamenti ciklusban benyújtott jogszabály-javaslatot. A törvénytervezetet Fejér László Ödön dolgozta ki, és terjesztette a parlament elé.

Ne Bukarest diktáljon!
Ne Bukarest diktáljon!
2017. március 29., szerda

Ne Bukarest diktáljon!

2017. március 29., szerda

Csődelkerülő program

Egy uniós projekt keretében új eszközt fejlesztett ki a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a kisvállalkozások fizetésképtelenségének megelőzésére, jelentette be Édler András.

Csődelkerülő program
Csődelkerülő program
2017. március 29., szerda

Csődelkerülő program

2017. március 29., szerda

Románia, az adóparadicsom

„Románia adóparadicsom a mikrovállalkozások számára”, mondja Debreczeni László sepsiszentgyörgyi adószakértő, a kereskedelmi és iparkamara alelnöke, aki nem emlékszik, hogy lett volna még a mostanihoz hasonló kedvezményes környezet a mikrovállalkozások számára.

Románia, az adóparadicsom
Románia, az adóparadicsom
2017. március 29., szerda

Románia, az adóparadicsom

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye