Érdekes számsor következik: 27-5, 14-11, 23-11, 13-10, 21-14, 13-8, 18-14. Bámulatos sorozat van a számpárok mögött. A magyar U16-os (serdülő) leánykosárlabda-válogatott az Európa-bajnokság 16 résztvevője közül az egyedüli, amely 7 mérkőzésnek mindegyik utolsó negyedét előnnyel zárta.
Egy török zászló alatt közlekedő, iraki bevándorlókat szállító hajót fogott el a parti őrség a Fekete-tenger román felségvizein vasárnap.
Klaus Johannis szerint a romániai szászok a románokkal együtt ünneplik meg 2018-ban Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát. Az elnök a Brassó megyei Szászkeresztúron beszélt erről vasárnap, az erdélyi szász kultúrát népszerűsítő fesztiválon.
Az elmúlt időszak eseményei elég veszélyes előszelét jelentik annak, hogy mire számíthatunk a centenárium évében, véli Porcsalmi Bálint. Az RMDSZ országos ügyvezető elnöke ugyanakkor megjegyezte, hogy 2018-at nem csak veszélyforrásként, hanem lehetőségként is kell kezelni.
Mi a jó abban, ha az ember egy olyan együttes koncertjén vesz részt, amely még csak most van a pályája elején? Többek között az, hogy a fellépőkből árad az az őszinte öröm és izgatottság, amely annak köszönhető, hogy végre közönség elé vihetik a zenéjüket.
Természettisztelet, szülőföldszeretet, ősi röghöz való ragaszkodás sugárzik Máthé Edit, Nyárádremetén élő festőművész alkotásairól, melyek szuggesztív erejét csütörtök óta Sepsiszentgyörgy szépet kedvelő közönsége is megtapasztalhatja. A Lábas Házban ugyanis megnyílt a fiatal művész egyéni tárlata, mely szeptember 1-ig lesz megtekinthető.
Augusztus 21–26. között nemzetközi mozgásművészeti és kortárstánc táboranak ad otthont Sepsiszentgyörgy. A CAMP – Contemporary Artistic Movement Platform elnevezésű rendezvénysorozaton neves hazai és külföldi koreográfusok oktatnak majd, a szervezők mintegy hatvan résztvevőre számítanak.
Napok óta folyik a Kelemen Hunor elleni támadás a román médiában. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének a nagy egyesülés centenáriuma kapcsán tett kijelentései kapcsán a Románia Modernizálásáért Nemzeti Koalíció kijelentette, kezdeményezni fogják Kelemen Hunor román állampolgárságának a megvonását.
Régészek és néprajzosok bajusza bizony összeakadt, mikor a középkori székely hajlékokról alkotott elképzeléseiket egyeztetniük kellett. Amit egyik kiásott, az ugyanis nem talált azzal, amit a másik kikövetkeztetett a maga anyagából.

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat vezetősége egy későbbi időpontra halasztotta a városmag rendezését, hogy uniós forrásokból fedezzék a költségeket.
Olvasónk arra panaszkodott, hogy a sepsiszentgyörgyi Kaufland szupermarketben egy félreértés miatt úgy kezelték, mintha tolvaj lenne. Az üzlet bukaresti vezetőségétől is kikértük a véleményét az incidens kapcsán.
Korábban már említettük, hogy Barót a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) által készül megvalósítani néhány fontos beruházást, mint amilyen a felsőrákosi vízhálózat kiépítése, vagy a baróti új iskolaépület befejezése.
Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete tegnapi ülésén jóváhagyta, hogy a helyi költségvetésből fejezzék be a Gyöngyvirág utca aszfaltozását. A kivitelező cég így a jövő héten folytathatja a munkálatokat, és az ígéret szerint rövid időn belül be is fejezi.
Huszonnyolc háromszéki ifjúsági szervezet kezdeményezésére alakult meg a Kovászna Megyei Ifjúsági Alapítvány. Az alakuló ülésen megválasztották a kilenctagú elnökséget is: Kristó Kingát elnöknek és Cătălin Lazărt alelnöknek.
Csaknem egy esztendővel azután, hogy új tulajdonosa van a bodoki Matild borvíznek, sokaknak megütötte a fülét, hogy a cég támogatta a bodoki fogathajtó-bajnokságot. Azt hittük, hogy ez azt jelenti, hogy hamarosan elkezdődik a töltés. Csalódtunk.