Egyelőre nincs Matild

Csaknem egy esztendővel azután, hogy új tulajdonosa van a bodoki Matild borvíznek, sokaknak megütötte a fülét, hogy a cég támogatta a bodoki fogathajtó-bajnokságot. Azt hittük, hogy ez azt jelenti, hogy hamarosan elkezdődik a töltés. Csalódtunk.

Tavaly ősszel a bodoki önkormányzat és a megyei tanács megpróbálta a piacról szó szerint visszavásárolni a falunak a borvizet, de nem sikerült. Az önkormányzatok ugyanis „kötött mandátummal” vehetnek részt az ilyen liciteken, a tanács csak az úgynevezett piaci értékig mehet az árral, és ezt az árverés többi résztvevője is pontosan tudja: egyetlen lejjel kell többet ajánlania és nyert.
– Egyetlen hasznunk a tavalyi licitből az volt, hogy az árat úgy felverték, hogy a végrehajtó által beszedett pénzből nekünk is jutott, gyakorlatilag visszakaptuk azt a pénzt, amennyi a vállalatnak a korábban felhalmozott helyiadó-hátraléka volt – mondja kissé keserűen Fodor István.

A bodoki polgármester ugyanis sokkal jobban szerette volna, hogy odavesszen a 350 ezer lejes adóhátralék, szívesen kifizette volna a töltőde 1,8 millió lejes árát, csak szerezze vissza a falunak a Matildot. (Másik kérdés az, ha a forrás a kikiáltási ár közeli összegért kel el, akkor az önkormányzat egyetlen fittyinget sem kapott volna az elmaradt adóból, mert a központi rendelkezések szerint összeállított sorrendben a helyi tanács valahol az ötödik hely után következett, a pénzt „lenyúlták” volna a bankok, az adóhivatal és más „fontosabb” intézmények.)

A borvíz tehát nem a helyi közösségé, és ez nem is nyer belőle semmit. A vállalkozó, akit egyébként semmi nem kötelez arra, hogy valamikor is elindítsa a töltődét, azt mondja: nem maradt pénze arra, hogy beruházzon a felszerelésbe, ennek okán nem is vett részt a bodoki Matild-forrásra kiírt liciten, ami előfeltétele lett volna a kitermelésnek.

– Én nem igazán értem, ha már az ásványkincsek állami monopóliumot képeznek, amit ki nem adnak a kezükből, akkor a kormány miért nem gondoskodik arról, hogy ezt, akár állami többségű céggel, ki is használja. Mert az, hogy a mi drága jó borvizünket, amit őseink kézzel töltöttek, kukoricacsutkával dugaszoltak, s szekérrel messze földre elhordtak úgy, hogy mindez gazdaságos volt, a mai szuper világban ne lehessen tölteni, az számomra felfoghatatlan. Ám az, hogy hagyjuk a patakba elfolyni, az egész biztosan isten és ember előtt való vétek! – mondja Fodor István.

A hagyomány úgy tudja, hogy a borvízforrás első bérlője György József vállalkozó volt, aki Matild nevű menyasszonyáról nevezte el a borvizet, és rövid idő alatt elérte, hogy a bécsi vendéglők rendszeres szállítója lett. A kommunista rendszer alatt már 70–80 ember dolgozott a gyárban, a rakodásra váró kocsisor a falu közepéig ért, olyan igény volt az üvegbe palackozott vízre. A fordulat után részvénytársasággá alakult a vállalat, az ésszerűtlen kihasználás miatt a gyár eladósodott, többször gazdát cserélt és gyakorlatilag kilátástalan helyzetbe jutott.