
Az elmúlt időszak eseményei elég veszélyes előszelét jelentik annak, hogy mire számíthatunk a centenárium évében, véli Porcsalmi Bálint. Az RMDSZ országos ügyvezető elnöke ugyanakkor megjegyezte, hogy 2018-at nem csak veszélyforrásként, hanem lehetőségként is kell kezelni.
2017. augusztus 14., 00:062017. augusztus 14., 00:06
Az elmúlt időszak eseményei elég veszélyes előszelét jelentik annak, hogy mire számíthatunk a centenárium évében, véli Porcsalmi Bálint. Az RMDSZ országos ügyvezető elnöke ugyanakkor megjegyezte, hogy 2018-at nem csak veszélyforrásként, hanem lehetőségként is kell kezelni.
„Úgy tűnik, hogy a román államnak nincs egy olyan sikeres országos projektje, amiről kellőképpen tudna kommunikálni, vagy esetleg olyan eredménye, amit az elmúlt száz évből ki tudna emelni 2018-ban, ezt a kommunikációs űrt pedig be fogja tölteni egy, jobb esetben hazafias, rosszabb esetben nacionalista, kirekesztő, sőt, amint láttuk, erősen magyarellenes retorika. Ezt mindenképp valamilyen formában kezelni kell. Ez egyrészt a mi dolgunk is, ugyanakkor a felelős román politikai erőké is”, nyilatkozta érdeklődésünkre Porcsalmi Bálint a SIC-Feszt Szabadegyetemen. Hozzáfűzte, amikor Klaus Johannis államfő legutóbb Székelyföldre látogatott, pont ugyanezt mondták el neki, éspedig, hogy előreláthatóan ez fog történni, és felkérték, éljen a mediátori szerepével 2018-ban is.
„Várjuk kíváncsian, hogy mi lesz 2018-ban. Mi alapvetően két dologgal készülünk, és nem csak az RMDSZ-ről, hanem ugyanúgy az egész közösségről beszélünk”, jegyezte meg az ügyvezető elnök. Egyrészt, mondta, 2018-at nem csak veszélyforrásként kell felfogni, hanem lehetőségként is. „Ki kell használnunk ezt az időt arra, hogy elmondjuk, kik vagyunk, mit akarunk, milyen értékekkel járultunk hozzá az elmúlt száz évben Románia fejlődéséhez, illetve, ha komolyan gondoljuk azt, hogy a román többség fele akarunk kommunikálni, akkor egyrészt ezt erősebben, intenzívebben, és lehet, hogy másként kell csinálni, mint eddig”, magyarázta.
Porcsalmi szerint a románokkal való kommunikációt talán nem az autonómia jogi formáinak magyarázatával kellene kezdeni, hanem azzal, hogy itt vannak magyarok, vannak magyar iskolák. „Számunkra ez lehet, hogy evidens, de én rengeteg olyan román embert ismerek, akinek fogalma nincs arról, hogy itt igazából hány magyar van, mi van velük, és nagyjából megvannak ezek a városi mítoszok, amikről ők tudnak. Tehát, ha mi ezt tényleg komolyan gondoljuk, akkor nekünk ezt így kellene megközelítenünk, román embereknek és román szakembereknek a segítségével is”, magyarázta.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke úgy véli, vannak román partnerek, még ha nem is sokan. „Nem vagyok feltétlenül nagyon naiv ebben a kérdésben, de látok sok emberben nyitottságot arra, hogy segítsen, ám előbb velük is meg kell értetnünk azt, hogy kik vagyunk, és mit akarunk”, emelte ki Porcsalmi Bálint.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!