
Huszonnyolc háromszéki ifjúsági szervezet kezdeményezésére alakult meg a Kovászna Megyei Ifjúsági Alapítvány. Az alakuló ülésen megválasztották a kilenctagú elnökséget is: Kristó Kingát elnöknek és Cătălin Lazărt alelnöknek.
2017. augusztus 11., 00:302017. augusztus 11., 00:30
Huszonnyolc háromszéki ifjúsági szervezet kezdeményezésére alakult meg a Kovászna Megyei Ifjúsági Alapítvány. Az alakuló ülésen megválasztották a kilenctagú elnökséget is: Kristó Kingát elnöknek és Cătălin Lazărt alelnöknek.
Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke ez alkalommal elmondta, hogy a megyei önkormányzat 2010-ben létrehozott egy alapot az ifjúság részére szervezett programok támogatására. A megye költségvetésében külön tételként szerepelnek az ifjúsági pályázatok, és évről évre nőtt az e célra biztosított keretösszeg. Grüman szerint, ha 2010-ben 50 ezer lej volt az ifjúsági szervezetek pályázati kerete, idén már 125 ezer lejt különítettek el, és a jövőben ezt szeretnék még növelni. Az alelnök azt is aláhúzta, Kovászna ráadásul azon kevés megyék közé tartozik, ahol a megyei tanács keretén belül működik egy sport- és ifjúsági szakbizottság.
Mihai Dragoș, Románia Ifjúsági Tanácsának (Consiliul Tineretului din România) elnöke beszédében üdvözölte, hogy a Kovászna Megyei Ifjúsági Alapítvány alakuló ülésén egyaránt részt vettek román és magyar ifjúsági szervezetek is. Hasonló véleményt fogalmazott meg Ticu Plăcintă, az Országos Ifjúsági Alapítvány alelnöke is, aki azt is elmondta, hogy országos viszonylatban eddig 25 megyei alapítvány alakult, a háromszéki a 26.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!