Befejeződött a csoportvezetők és pedagógusok drámatábora. Az Osonó Színházműhely által a Csipkésben negyedik alkalommal megszervezett rendezvényen 27 pedagógus és csoportvezető vett részt Erdélyből, Partiumból, Máramarosból, Barcaságról és Budapestről.
Egyszerű, de annál szebb ünnepség keretében iktatták be szombaton hivatalába Ilkei Árpád vargyasi unitárius lelkipásztort, aki korábban, szinte negyed évszázadon át Homoródújfaluban szolgált, ám most, szülőfaluja nagy örömére, hazatért.
Felújítják a Kovászna Megyei Személynyilvántartó Közszolgálat székhelyét. Az épület korszerűsítésére és a környező terület rendezésére vonatkozó fejlesztési terv dokumentációját augusztusi soros ülésén fogadta el Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete.
Szeptember első felében átadják a megyei kórház kardiológia osztályát – jelentette be az augusztusi megyeinfón Tamás Sándor. A Kovászna megyei tanács elnöke beszámolt arról is, hogy „csaknem biztosan” lesz pénz az erdővidéki úthálózat felújítására.
Egy fiatal sepsiszentgyörgyi szülő két „kutyás panaszt” is megosztott szerkesztőségünkkel: elmondása szerint a központi Erzsébet parkban több ízben is kóbor ebek támadtak ötéves gyerekére. Az illetékesektől érdeklődtünk.
Bár olvasóink közül páran több esetben is jelezték honlapunk Véleményfalán, hogy elegük van a medvés cikkekből (néhány hozzászóló szerint „megrendelésre” íródnak), a legutóbbi esetet mégsem hagyhatjuk szó nélkül: az ikafalvi temetőben ugyanis néhány napos sírt bontott meg a medve.
Tervek szerint a hónap végén nyitják meg a lécfalvi integrált hulladékkezelő központot, amely hosszú időre megoldja a megye hulladéktárolási gondjait.
Annak ellenére, hogy az új bérrács alapján a személyzeti költségek jelentősen megnőttek a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnál, leépítésekben nem gondolkodik a város vezetősége. Ellenben megválnak azoktól, akik nem teljesítenek jól, ugyanis a versenyképes fizetésért megfelelő hozzáállást és eredményt várnak el mindenki részéről.
Hallom, hogy a bankjegy elnöke minden bizonnyal nyugdíjba készül, mert szeretné előzetesen felvenni a nyugdíjazáskor szokásos jutalékot, bizonyára nem keveset. Ugyanis ez is fizetésfüggő. Nyilván eszembe jut, hogy évekkel ezelőtt a pedagógusokat egy tollvonással megfosztották ennek a végkielégítésnek az örömétől, egyszerűen eltörölték.
A kézdiszentléleki tizenhét éves Török Ákos 2015-ben vette le a lábukról a Virtuózok zsűrijét. Ez a tehetségkutató műsor arról híres, hogy a többivel szemben csak klasszikus zenével foglalkozó gyerekeket mutat be. Felfedezi a tehetségeket, és abban segíti őket, hogy erős szakmai hátteret, fellépési lehetőségeket, maximális figyelmet biztosít számukra.
A magyarországi választási névjegyzékbe történő regisztrációt segítő honlap elindítását jelentette be Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón, amelyet Szilágyi Zsolttal, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökével közösen tartott.

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást.
Szeptember közepétől két lépcsőben emelkedik az üzemanyagra kivetett jövedéki adó a kormány szerdai döntése alapján. Szeptember 15-től literenként 0,16 lejjel, október 1-től ismét ugyanennyivel fog nőni a jövedéki adó, így lényegében literenkénti 0,32 lejes emelkedésről van szó.
Nem gyerekek, hanem pénzgépek – így foglalta össze a tényállást az ügyész egy Párizs melletti bíróságon, ahol egy romániai roma család ágas-bogas ügyét próbálják meg tisztázni. Olyan ez, mint egy Kusturica-film – írja helyszíni beszámolójában a Le Monde tudósítója, akit a hvg idéz.
Négy hónappal az indulás után a Timflow GPS nyomkövető rendszer fontos funkcióval bővült: a www.timflow.com weboldalon regisztrált felhasználók egy kattintással láthatják a gyárainkba érkező rönkszállítmányok összes adatát, egyszerűen kiválasztva a dátumot és az úti célt.
Nagysikerű könyv és film címét parafrazáltam. Egy kutatás ugyanis a fiatalok koncerttermektől való távolmaradását fájlalja, nem szeretik a komoly zenét. Mivel évek óta tapasztalom, hogy kisvárosunkban a Plugor Sándor Művészeti Líceum év végi hangversenyén állóhelyet is alig találni, íme, néhány gondolatom.
Tegnap 17 órai kezdettel a központot az Állomás negyeddel összekötő Olt-hídon tartottak rendhagyó pulzArt megnyitót Szentgyörgyön. Veres Nagy Tímeától, az SMS-kiállítás programfelelősétől érdeklődtünk a Kortárs Összművészeti Fesztivál keretén belül kivitelezett, nem csupán helyszínében, de tartalmát tekintve is újnak számító fesztiválnyitó eseményről.
Augusztus 28–31. között 5. alkalommal szervezték meg Brassóban a Fun Sports Cup elnevezésű kézilabdatornát ifjúsági 4-es (2005–2006-ban született) lányok számára. A Román Kézilabda-szövetség által is nyilvántartott tornán nyolc csapat vett részt, többek között a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK és a Sepsiszentgyörgyi ISK is.
Tegnap rajtolt az Alpok kezdőknek expedíció. A tíz évvel ezelőtt Mont Blanc kezdőknek címmel indított sorozatban idén – Bertoti Zsolt hegymászó vezetésével – Ausztria legmagasabb hegycsúcsa, a 3798 méter Grossglockner, illetve negyedik legmagasabb csúcsa, a 3662 méteres Grossvenediger a cél.