Alig pár nap választ el bennünket a női A-osztályos kézilabda-bajnokság rajtjától, a 2017–2018-as idényben az időközben felszámolt Sepsi-SIC helyett a Kézdivásárhelyi SE kézilabda-szakosztálya igyekszik becsülettel képviselni Háromszéket. A KSE szombaton, hazai pályán mutatkozik be az erős játékerőt képviselő Temesvári SCM ellen, az idény első bajnokija 11 órakor kezdődik a céhes városi sportcsarnokban.
A bajnoki címvédő Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata kedd este edzőmérkőzésen tizenhat pontos hátrányból felállva, nagyszerű második félidei védekezéssel 74–69 (20–36, 15–11, 23–10, 16–12) arányban diadalmaskodott a házigazda CMB Cargo-UNI Győr felett az egyetemi csarnokban.
Mával Cheer Dance foglalkozásokat indít a sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Klub Z-DANCE szakosztálya. Ha az amerikai futball vagy kosárlabda mérkőzésekre gondolunk, ezünkbe jutnak a szünetekben szurkoló táncosok, a cheerleaderek, akik nélkül a mérkőzések hangulata nem lenne ugyanaz.
Szeptember 8-án Brüsszelben tárgyaltak az Európai Bizottság jogi szolgálatának képviselőivel a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés szervezői. Az ügyben négy éve húzódik a peres eljárás az Európai Unió Bírósága előtt, miután a Bizottság az uniós hatáskör hiányára hivatkozva elutasította a kezdeményezés bejegyzését.
A minap elfogadott ukrán jogszabály, mely a magyar nyelvű oktatást az általános iskola szintjére nyesi vissza, a legbrutálisabb támadás a magyarság ellen, melyet trianoni utódállam kisebbségbe szorult magyar nemzetrész ellen elkövetett. Ráadásul azért is veszélyes ez a törvény, mert ezen mérheti le a magyarsághoz az ukránéhoz hasonlóan ellenséges érzülettel viszonyuló szlovák, román és szerb vezetés a magyar tűrőképességet. A magyar külügy természetesen tiltakozik, a kormány megteszi, amit megtehet, de e
Mint arról már beszámoltunk, augusztus 7-én a Hivatalos Közlönyben is megjelent az a sürgősségi kormányrendelet (2017/53-as), amelynek célja konkrétabbá tenni a feketemunka meghatározását Romániában, illetve a munkaügyi felügyelők hatáskörét is kiszélesíti. Ennek tükrében szigorú ellenőrzésekre számíthatnak a munkaadók.
A Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) négy diákját részesítette ösztöndíjban Kovászna Megye Tanácsa. Az 1500 lejes támogatásra azok a diákok pályázhattak, akik szakdolgozatukat Kovászna megye turisztikai fejlesztésével kapcsolatban írták.
Hétvégén beköltöztetik a falut a városba, annak is a közepébe: vasárnap 11 órától második alkalommal szervezik meg Sepsiszentgyörgy főterén az AgroFeszt nevű eseményt – erről is beszélt tegnapi sajtóértekezletén Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, Orbán Miklós, az AgroSic Közösségek Közti Társulás vezetője, Klárik Attila, a LAM Alapítvány igazgatója és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Mint arról már több alkalommal beszámoltunk, a háromszéki illetékesek is számos ellenőrzést ejtettek meg, miután az afrikai sertéspestis felütötte fejét Szatmár megyében, és az ország területén készenléti állapotok uralkodtak. Arra voltunk kíváncsiak, továbbra is fenyeget-e a veszélyes kór.
Vasárnap tűzoltóverseny zajlott Étfalván nyolc csapat részvételével. A háziakon kívül Fotos, Gidófalva, Dálnok, Uzon, Lécfalva, Apáca szállt be a nemes versengésbe, Székelykeresztúr pedig csak vendégként vett részt.

Különleges időutazásra hívja olvasóit a Médiatár és a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést. A filmkockákat Boda Jenő tanár-edző osztotta meg.
A Baróti Szabó Dávid Technológiai Líceumot továbbra is az év elején ideiglenesen kinevezett igazgatók vezetik, miután az állások betöltésére júliusban meghirdetett hivatalos versenyvizsgára nem jelentkezett senki az intézményből.
Felugattak a nemzeti liberálisok! Egyazon időben! Már nem is tudom, kit nevezzek meg a sok alelnök közül: Mircea Havat vagy Florin Romant, esetleg az elnök Ludovic Orbant, vagyis Lajcsit. Nagy fájdalmuk, hogy az erdélyi magyarok nem akarják megünnepelni Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulóját, de az is bántja őket, hogy az RMDSZ vezérkara miért tárgyal a hatalmon lévő PSD–ALDE szövetséggel, miért nem csak ővelük…
Országszerte több mint 19.000 üzleti tervet nyújtottak be kezdő vállalkozók a Startup Nation Románia programra, amely ígéretek szerint egyenként legtöbb 200.000 lejjel támogatja az idén bejegyzett cégeket.
Két háromszéki személyiség is magyar állami kitüntetésben részesült: Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke Magyar Arany Érdemkeresztet vehetett át, Kiss Jenő, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár volt igazgatója, (képünkön), a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének alapítója és tiszteletbeli elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.
Romániában kilenc nyugdíjas jut tíz munkavállalóra, az átlagos társadalombiztosítási nyugdíj pedig mintegy fele az országos nettó átlagbérnek.
Liviu Dragnea képviselőházi elnök parlamenti irodája előtt tervez éhségsztrájkolni hétfőtől Florin Roman. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője így akarja kifejezni elégedetlenségét amiatt, hogy a kormány még nem reagált az Egyesülés emlékművének finanszírozásával kapcsolatban.
Letette tegnap a hivatali esküt Mihai Fifor védelmi miniszter, valamint Gheorghe Şimon gazdaságitárca-vezető. A Cotroceni-palotában szervezett beiktatáson részt vett Mihai Tudose kormányfő, Sevil Shhaideh és Marcel Ciolacu miniszterelnök-helyettesek, Liviu Dragnea, a képviselőház elnöke és Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke is. Az eskütételen jelen voltak Ion Oprişor és Cosmin Marinescu államelnöki tanácsosok is.