
Vasárnap tűzoltóverseny zajlott Étfalván nyolc csapat részvételével. A háziakon kívül Fotos, Gidófalva, Dálnok, Uzon, Lécfalva, Apáca szállt be a nemes versengésbe, Székelykeresztúr pedig csak vendégként vett részt.
2017. szeptember 13., 00:222017. szeptember 13., 00:22
Vasárnap tűzoltóverseny zajlott Étfalván nyolc csapat részvételével. A háziakon kívül Fotos, Gidófalva, Dálnok, Uzon, Lécfalva, Apáca szállt be a nemes versengésbe, Székelykeresztúr pedig csak vendégként vett részt.
A látványos, erőnlétet és felkészültséget egyaránt igénylő versenyt megelőzően az étfalvi fúvósokkal az élen vonultak fel a faluban a csapatok, majd a focipályán megkezdődött az egyes, négyes, hetes szerelésből álló próbasorozat (azaz ennyi csapattag lépett egyszerre a pályára). Végül Lécfalva lett a nyertes, a második Uzon – a Lemhényi Béla vezette étfalvi önkéntes tűzoltók, bár eleget serkentgette, biztatta őket a parancsnok, a harmadik helyen végeztek. De ami mindenképpen jó dolog, hogy fiatalok is felvállalják ezt a nehéz és veszélyes munkát, azaz megtanulják mindazt, ami szükséges a hatékony közbelépéshez – az más kérdés, hogy erre szerencsére rég nem volt szükség.
A verseny után a kultúrház udvarán rendezett mulatsággal folytatódott a napi program, ahol elfogyott a három disznóból készült flekken. A Szász Band zenéje is hozzájárult a „fergeteges buli” hangulatához.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!